A hivatásom itt indult el – Pál József Csaba a csíksomlyói kegytemplomban mutatott be szentmisét

2018. augusztus 14. kedd 19:03

Az augusztus 6-án felszentelt temesvári megyéspüspök, Pál József Csaba csíki körútja során, augusztus 11-én a csíksomlyói Sarlós Boldogasszony-kegytemplomban mutatott be ünnepi szentmisét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Pál József Csaba augusztus 10-én a csíksomlyói Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplomban mutatott be szentmisét. A kegytemplomban részt vett az ünnepségen Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, valamint a ferences közösség tagjai és számos paptestvér is.

A liturgia elején Urbán Erik OFM templomigazgató köszöntötte a püspököt. „Nem én kéne itt álljak, és köszöntsem önt – mondta Urbán Erik –, ez a feladat sokkal inkább Daczó Lukács atyát vagy Márk József atyát illetné meg, akiknek idejében gyermekként, ministránsként szolgált itt is, a csíksomlyói kegytemplomban. Kívánjuk, mint új főpásztornak – aki a felszentelés utáni napon a temesvári egyházmegye kegyhelyére, Máriaradnára sietett, mint gyermek az édesanyjához, hálát adni, de ugyanezzel a lelkülettel jött el ide, Csíksomlyóra is –, és azért imádkozunk, hogy a jó Isten adjon önnek erőt főpásztori szolgálatához, hogy tanítani tudja a rábízottakat, kormányozni tudja és nem utolsósorban megszentelni.”

Homíliájában Pál József Csaba először arről szólt, mennyire kötődik a csíksomlyói Szűzanyához: „Az én életem vagytok itten. Jólesik visszajönni a csíksomlyói Szűzanyához, somlyói Máriához, ahogy mondogattunk otthon Csomortánban, amikor jöttünk ide, Somlyóra. Nagyon ide kötődött a lelkem és a lelkünk sokaknak, annyira, hogy később, amikor nagyon racionálisan kezdtem nézni az életemet, a hitemet, akkor egy kicsit meg is ijedtem, hogy vajon nincs ebben valami túl sok puhányság, olyan anyámhoz ragaszkodás, vajon ez rendjén van-e? És aztán teltek az évek, és megtapasztaltam azt, hogy a csíksomlyói Szűzanya az a Mária, aki nekünk adta Jézust. Amikor Jézust befogadtam az életembe, és az életemet megváltoztatta, boldoggá tette, akkor újra nagyon-nagyon nagy hálával jöttem vissza, ahhoz a kapuhoz, akin keresztül Jézus eljött hozzám. A csíksomlyói Szűzanya aztán később – most különösen is, amikor püspökké kineveztek és felszenteltek – különös módon is nagyon-nagyon közel jött az én szívemhez, hiszen most szükségem van anyai szeretetre, anyai támogatásra; szükségem van, hogy tudjam, van valakim, aki nagyon hatalmas az imádságban és a szeretetben.

Visszajöttem, visszajöttünk, ide jöttünk mindannyian a somlyói Máriához, és én visszajöttem, kedves testvérek, a somlyói közösségbe, mert az én hivatásom itt indult el. Itt valahol. Gondolom, hogy a jó Isten jobban tudja, mikor, de én amire visszaemlékszem, körülbelül hatodikos koromban ide bejöttem, a sekrestyébe egyszer csak úgy betévedtem. A barátaim már korábban jártak, én ott hátul nagyon félénken meghúzódtam, ott imádkoztam, és a közösség észrevett, felkarolt, előre hívott, bátorított és szeretett.

A közösség vezetője akkor Lukács atya volt; aztán ott volt kicsit később József atya, Romuáld testvér, de ott volt Manyika néni, Margit, és ott voltak még jó sokan, akik az én családommá lettek. Nem kérték, hogy változzak meg, de édesanyám, tudom, egyszer lejött, és azt mondotta Lukács atyának: mit csinált ezzel a gyermekkel, annyira megváltozott, reggel mielőtt felkelnénk, ő már felkel és tüzet tesz, hogy mi meleg házba ébredjünk, és megváltozott a lelkülete is, az a verekedős gyerek már nem olyan, mint amilyen volt korábban. Én mindezt ennek köszönhetem. Egyszer rákérdezett Lukács atya, hogy vajon nem gondoltam-e én arra, hogy pap legyek. Akkor a szemébe néztem, és kimondtam azt az igent, amit azóta nem vontam vissza Isten kegyelméből.

Itt ministráltam életemben először, ebben a templomban, addig nem gondoltam soha arra, hogy én ministrálhatnék, hiszen annyira félénk voltam, hogy az oltárhoz közel sem mertem jönni. Innen indultam el a kántoriskolába úgy, hogy a szüleim azt mondották: nincs annyi pénzünk, hogy fizessük a kántoriskolát, jobb, ha elmész a gimnáziumba. És én el is indultam, de közbe betértem ide, és itt Lukács atya azt mondta: Te pap akarsz lenni? Igen. És akarsz a kántoriskolába menni? Igen. Na menjél el, ha a szüleidnek nem lesz annyi pénze, majd én gondoskodom rólad. Ez a bátorítás segített, hogy elinduljak abba az iskolába, ahova a szívem szerint nagyon vágytam eljutni.”

A napi evangéliumi szakaszról elmélkedve a püspök kiemelte: „Azt mondja Jézus az egyik mondatában: aki hisz bennem, annak örök élete van. Ezen a hiten elgondolkodtam, mert sokszor elsiklunk a mély értelme mellett. Hiszek Istenben, benne bízom, rá merem bízni az egész életemet; hiszek, de nem valamit, hanem valakiben, és ettől megváltozik az ember élete, biztonságot kap. Most, amikor püspökké neveztek ki, sokan jöttek gratulálni, és mondták: ehhez a felelősségteljes nehéz feladathoz sok erőt kívánunk. Hát el kell mondjam őszintén, hogy ez a sok felelősségteljes nehéz feladat úgy megterhelte a vállamat, hogy egy nagy-nagy keresztként ereszkedett rám, felelősségteljes nehéz feladat, úgyhogy kellett keresgéltem, hogy most mivel vigasztalhatom, mivel bátoríthatom magamat. Az jutott eszembe, hogy azon a kereszten ott van Jézus. Hát, ha ott van, akkor őt ismerem, szeretem. A kereszten van, ott vagyok vele, és így merek, így akarok nekiindulni az élet újabb szakaszának.

De ott van a nagy bátorítás, ami egész életünkben, gondolom, hogy ott van: szeret a Jóisten. Hiszek az ő szeretetében, hiszem, hogy nem hagy magamra; hiszem, hogy amit megenged, azt javamra fordítja, csak azt engedi meg, ami nekem a javamat szolgálja. Hát édesanyák, édesapák, nem ezt teszitek gyermekeitekkel, hogy csak azt engeditek meg, ha büntetitek is, de közben nem a büntetésem van a hangsúly, hanem azon, hogy abból ember legyen, hogy a javát szolgáljátok? Gondolja azt valaki, a Jóisten rosszabb, mint egy jó édesanya, mint egy jó édesapa, hogy ő valami mást akar megengedni, valami mást akar adni? Ez a hit, ez a bizalom, hogy a Jóisten határtalanul szeret, és ennek a hitnek működnie kell, tehát a hitet élni kell, nemcsak hogy azt mondom, van valami, hiszek valamiben, hanem bízok benned akkor is, amikor nehéznek tűnik.

Emlékszem, hogy gyerekkoromban sétáltunk, és Szőcs Elek bácsi, aki szénával foglalkozott, amikor elkezdett esni az eső, és mondtuk, hogy megveri a szénáját, és az akkora tragédia, vizes lesz, és nem szárad meg. Ő azt mondta: hát, aki esőt ad, az ad napot is, hogy majd megszárítja. A hitnek a megélése nehéz, de bízok benne, tudom, hogy ő a javamat akarja. Benne hiszek, és ő azt mondja, aki hisz, annak örök élete van.

Kicsit erről az életről szeretnék beszélni: mert örök élet van, de igazi élet is van, és az elkezdődik már most, mert az igazi boldogságom a Jóisten jelenléte, az tesz boldoggá, a mennyország, a Jóisten szerető jelenléte, ahol már akadály nélkül tapasztalhatjuk, még ha itt, a földön sok-sok szenvedéssel is. De ő több, mint a sok-sok szenvedés. Ne töltsük meg a szívünket annyi kesergéssel, hogy a Jóisten jelenlétének ne tudjunk örülni. Minden szenvedésünk közepette velünk van a Jóisten, előre mutat, azt mondja: kövess engem, én szép jövőt szántam neked. És jön a kísértés, jön a sátán: hogy lehetett annyi szenvedést adni? Innen ütnek, onnan ütnek, ennyi baj van, annyi nyomorúság van… Igen, de az én Istenem nagyobb, mint ez a sok nyomorúság, és örülök az ő jelenlétének akkor is, ha sok okom lenne, amiért szomorkodjak. Van egy nagy okom, hogy örüljek: az ő jelenléte, az ő szeretete. Nagyon örülnék, hogy ha sok-sok ragyogó szemet látnék – ma látok nagyon sokat –, akik örülnek, akiknek az öröm a szívükből fakad, és abból, hogy itt van a Jóisten, és bízunk benne, győzni fogjuk.”

Pál József Csaba szentbeszéde teljes terjedelmében ITT olvasható.

A szentmise végén Tamás József püspök is köszöntötte az új temesvári megyéspüspököt. Tamás József lelkivezető volt a gyulafehérvári szemináriumban, amikor Pál József Csaba kispap volt. „Szent Klárát szeretném idézni, hiszen ma a klarissza szerzetesrend őt ünnepelte; őt, aki Szent Ferencnek volt a visszfénye, hiszen legodaadóbb követője volt… Szent Klárának ez a nagyon szép mondása: másokért élni Isten színe előtt. Ez határozta meg az ő szerzetesi életét, de úgy gondolom, hogy ez kell, hogy meghatározza minden Istennek szentelt személy életét, így a papét is, és így a püspökét is – mutatott rá a segédpüspök. – Hiszen az Úr Jézus azt mondta, az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét váltságul adja oda sokakért. Ezt kívánom számodra: mindenkiért, akit a jó Isten reád bízott, tudjál Isten színe előtt imádkozni, érettük tenni, érettük cselekedni, hogy ezen keresztül legyen ez a püspöki szolgálat is áldásos annak az egyházmegyének, de az egész emberiség javára is. Áldjon meg a jó Isten, és a csíksomlyói és a máriaradnai Szűzanya kísérje püspöki működésedet.”

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Csúcs Mária

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
egymillio-gyermek-imadkozza-rozsafuzert
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva október 18-án, magyarországi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Számos helyen ezért akár a tanítást is felfüggesztik erre az időre.

2018. szeptember 20. csütörtök
elhunyt-gaal-endre
Elhunyt Gaál Endre

Életének 73., áldozópapságának 50. évében elhunyt Gaál Endre protonotárius, kanonok, nagyprépost, teológiai tanár. Az alábbiakban közzétesszük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleményét és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium Facebook-oldalán megjelent nekrológot.

2018. szeptember 20. csütörtök