A kiegyezés nem meghódolás

2017. augusztus 8. kedd 19:58

Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, volt külügyminiszter jegyzetét adjuk közre.

Az ember rossz szokása az agresszivitás, a harc. Pedig még a győztes is nagy árat szokott fizetni egy háborúért, és tarthat a revanstól. 1848–49-ben Magyarország jogos önvédelmi harcban szenvedett vereséget a Habsburg–orosz szövetségtől. De Ferenc Józsefnek az aradi kivégzések és Bach önkényuralma semmi hasznot nem hozott, s belül csak dacot, a külvilág részéről pedig elítélést szült. Nagy kár, hogy a bécsi udvar 1849 tavaszán nem hallgatott a magyar „békepártra”, Görgeire és Jókaira, és csak tizennyolc évvel később egyezett ki birodalma „jobb kezével,” a magyarokkal. Ennek idén van százötven éve. Méltánytalan és téves politikai számítás, hogy erről gyakorlatilag semmilyen érdemi megemlékezés nem történt.

A nemzet megtörését, az elnyomást a magyar társadalom, a hazafiak mindig elutasították, ennek gyönyörű kifejezése Arany János példabeszédverse a walesi bárdokról. Kossuth jelképe volt a meghódolás elutasításának, ahogyan később Nagy Imre is önként vállalt mártíromságával. De amikor – bel- és külpolitikai okokból – a bécsi udvar puhulni kezdett, nemcsak az itthon passzív rezisztenciát folytató Deák és Eötvös, hanem az emigrációból hazatérő Andrássy és Pulszky is kész volt a kompromisszumra, a méltányos kiegyezésre. Ma is vita van a történészek között arról, hogy volt-e jobb megoldás, mint a dualizmus, a teljes belső önállóság mellett közös ügyek Ausztriával és a különböző uralkodói előjogok, s hogy a gazdasági és politikai előnyök többet nyomtak-e a latban, mint a hátrányok. Kossuth nem engedett – nem a 48-ból, hanem a 49-ből, a trónfosztásból –, így vált a magyar függetlenség szimbólumává.  Ő a mai napig egy eszme, egy szép álom megtestesítője maradt. Erkölcsi okokból az egykori Kormányzó mást nem is tehetett, de hívei kiegyeztek, és az ország fölvirágzott.

A kiegyezés nem meghódolás volt, a népképviseleti alapú Országgyűlés meggyőző többséggel megszavazta. Szuverén magyar döntés volt 1868-ban kiegyezni a horvátokkal autonómiájuk alapján, majd a nemzetiségi törvényben széles körű nyelvhasználati jogokat biztosítani a többi nemzetiségnek. Mindig úgy láttam, hogy a hiba a folytatásban volt, elzárkózni a kollektív jogoktól, legalább megyei szinten önkormányzatot adni a románoknak, szlovákoknak, szerbeknek, ruszinoknak. Tisza Istvánt is kevesen követték, amikor megpróbált kiegyezni a hárommilliós román nemzetiséggel. Amikor viszont az elveszített világháború végén Károlyi és Jászi kiegyezést, kantonokra épülő föderációt kínált az ország nem magyar nyelvű népeinek, ők utasították el ezt, és csatlakoztak a cseh, román és szerb nacionalistákhoz, akik nemcsak jelentős magyar kisebbségük elnyomói lettek, de megtagadták az autonómiát a szlovákoktól, a horvátoktól és az erdélyi románoktól is.

Mennyivel jobb megoldás lett volna a kompromisszum, akár egy nagy közép-európai föderáció, vagy etnikai határok és a kis nemzetek Kossuth által javasolt konföderációja! Elkerülhető lett volna az új világháború, a náci, majd a szovjet megszállás, a diktatúráknak történt kényszerű behódolás.

1990-ben az Antall-kormány – parlamenti ellenzékével együtt – új kiegyezést javasolt szomszédainknak: a területi viták elvetését széles körű, Nyugat-Európában bevált kisebbségi jogok mellett. Sajnos a külvilág kihátrált az 1990-es évek elején még szükségesnek tartott kisebbségi jogvédelem erőteljes szorgalmazásából, birtokon belül lévő szomszédaink pedig a mai napig elzárkóznak a magyar és más kisebbségi közösségekkel történő kiegyezéstől, az önkormányzat megvalósításától. Ebbe a magyar állam nem törődhet bele, de nyilvánvaló, hogy erővel, verbális vagy tényleges harccal a helyzet javunkra nem változtatható meg. Marad a kompromisszum keresése, és ehhez ellenségek gyártása helyett minél több barátot, kormányt kell megnyernünk. Eme legfontosabb nemzeti célunk érdekében nagy szükség lenne a belső kiegyezésre is, hogy súlyos bel- és külpolitikai problémáink megoldását a különböző politikai irányzatok közösen keressék. A kölcsönös gyűlölet fokozása helyett. A keresztény eszmeiség mellett ezt diktálja a józan ész is.

Fotó: Múlt-kor.hu

Jeszenszky Géza/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2017. augusztus 6-i számában jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-nem-lehet-megorizni-az-egyhaz-tanitasat-annak-tovabbfejlesztese-nelkul
Ferenc pápa: Nem lehet megőrizni az Egyház tanítását annak továbbfejlesztése nélkül!

Október 11-én a Szentatya jelentős beszédet intézett az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa által szervezett találkozó résztvevőihez a vatikáni szinódusi teremben. Hangsúlyozta az egyház hagyományának dinamikus, élő jellegét, és kiemelte a tanfejlődést a halálbüntetés kérdésében.

2017. október 16. hétfő
itt-talalkozo-leanyfalun
Idén is Leányfalun szervezték meg az állandó diakónusok találkozóját

Október 12. és 14. tartották a magyarországi állandó diakónusok és házastársaik, a diakonátus iránt érdeklődők ITT (Imádság, Tanulás, Találkozás) találkozóját és továbbképzését a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban. A szombati szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt.

2017. október 16. hétfő