A közel-keleti keresztényeket menti Lord Weidenfeld

Kitekintő – 2015. július 27., hétfő | 10:02

George Weidenfeld, a brit Lordok Házának tagja „Weidenfeld Biztos Kikötő” néven alapítványt hozott létre a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elől menekülő közel-keleti keresztények életének megmentésére – írja a Vatikáni Rádió és a Catholic Herald.

Kezdeményezésének köszönhetően július 10-én 150 szíriai keresztény magánrepülőgéppel Bejrútból Varsóba érkezett, miután az alapítvány megkapta mind a lengyel kormány, mind az Asszád-rezsim engedélyét. A szíriai keresztény családok letelepedésükhöz és integrációjukhoz másfél éven át további segítséget kapnak jótevőjüktől.

A most 95 éves, milliomos könyvkiadó az angol sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy „adósságot kell törlesztenie”, mivel 77 évvel ezelőtt, 1938-ban életét a Plymouth Testvériség (Plymouth Brethren) tagjai mentették meg, ők fogadták be, amikor 19 évesen Angliába emigrált. A keresztények életmentő akciójának köszönhetően telepedhetett le Nagy-Britanniában. A kvékerek és más keresztény felekezetek jelentős szerepet játszottak a Kindertransport nevű kezdeményezésben, amely nagyszámú fiatalt mentett ki a náci birodalomból, biztosítva további ellátásukat is.

George Weidenfeld 1919-ben született Ausztriában, könyvkiadással vált milliomossá. 1976-ban ütötték lorddá. 2005 márciusában például a Weidenfeld & Nicolson gondozásában jelent meg II. János Pál pápa Emlékezés és önazonosság című kötete.

A sajtónak adott interjújában George Weidenfeld arról számolt be, hogy szeretné követni Sir Nicholas Winton, a július elsején, 106 éves korában elhunyt „brit Schindler” példáját, aki a Holokauszt idején, 1939-ben 669 zsidó gyermek életét mentette meg a biztos haláltól.

Weidenfeld nyilatkozatában „nemes tettnek” nevezte a Kindertransport életmentő akcióját, hozzátéve: „mi, zsidók hálával tartozunk ezért, és tennünk kell valamit a veszélyben lévő keresztényekért”. Rámutatott, hogy alapítványának elsődleges célkitűzése a keresztények biztonságba helyezése. Az úgynevezett Iszlám Állam primitív szadizmusa (...), brutalitása példátlan az emberiség történelmében – fejtette ki a brit lord, akit a közelmúltban Theodor Herzl-díjjal tüntettek ki.

Egyes országok, mint például az Egyesült Államok visszautasítja, hogy részt vegyen a projektben, mivel az nem vonatkozik muzulmánokra. A keresztényekkel együtt a drúzok, a jazidiak, a síita muzulmánok szintén célpontjai az Iszlám Állam kegyetlenségének. Lord Weidenfeld a bírálatra így válaszolt: „Nem menthetem meg az egész világot, de egészen sajátos lehetőség áll fenn zsidó és keresztény oldalon (a segítségnyújtásra). Hagyjuk, hogy mások cselekedjenek szívük szerint a muzulmánok érdekében”.

Forrás: Vatikáni Rádió; Catholic Herald

Fotó: Catholic Herald

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria