A Krím-félszigeten elraboltak egy görögkatolikus papot

Kitekintő – 2014. március 15., szombat | 21:39

A Krím-félszigeten a mai Szent Liturgia befejezését követően elraboltak egy görögkatolikus papot – tudósít a catholica.ro.


Mykola Kvych ukrán tábori lelkészt a szevasztopoli templomból a Szent Liturgia bemutatását követően ismeretlen helyre hurcolták az oroszbarát csapatok. „Az emberrablás minden érintett számára szörnyű” – nyilatkozta Borisz Gudziak ukrajnai görögkatolikus püspök. „Ami történt, az Istentől eredő emberi szabadság és méltóság súlyos megsértése – mondta a püspök, kifejezve megrendültségét és aggodalmát az emberrablás hírére.

Márciusban a területen működő ukrán görögkatolikus papok többször írásbeli és szóbeli fenyegetést kaptak, melyek a félsziget elhagyására szólítottak fel. Sok pap azonban azt választotta, hogy a hívek mellett marad. „Papjaink és püspökeink nagyon közel vannak az emberekhez – hangsúlyozta Borisz Gudziak. – Jézus példát mutat nekünk, Ő az Atyától jött, és egy lett közülünk, részese lett életünknek.” Ferenc pápa szavai is bátorításul szolgálnak, „aki elmondta, hogy egy papnak nyájszagúnak kell lennie. A lelkipásztoraink a nép mellett voltak és ma is az emberek között élnek, szembenézve a kialakult állapottal”.

A kialakult helyzetben, amikor semmit sem tudni Mykola atyáról, Borisz püspök egy felhívást intézett „az Orosz Ortodox Egyház vezetéséhez, akik közvetlen vagy közvetett módon hozzájárultak a krími helyzet kialakulásához, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az elrabolt pap szabadon bocsátásáért, és a katolikus papok és hívek zaklatásának megállításáért”.

Magyar Kurír
(ki)

Kapcsolódó fotógaléria