A marosvásárhelyi katolikus gimnázium számára fontos határozatot érvénytelenített a bíróság

2017. június 16. péntek 12:16

A marosvásárhelyi törvényszék június 13-án elsőfokú ítéletében érvénytelenítette a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015-ben a Római Katolikus Gimnáziumba sorolta az Unirea Főgimnázium magyar osztályait.


Az ítélet kivonata a román bíróságok portálján jelent meg. A tanfelügyelőségi határozatot mind a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, mind pedig az Unirea Főgimnázium szülői bizottsága megtámadta a közigazgatási bíróságon. A bíróság összevonta a két pert, és helyben hagyta a felperesek keresetét. Elutasította ugyanakkor, hogy a katolikus gimnáziumba átkerült diákok szüleinek egy csoportja is csatlakozzék a perhez.

Az ítélet nem jogerős, a feleknek a hivatalos kikézbesítéstől számítva 15 nap áll rendelkezésükre a fellebbezéshez.

Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, az ítélet újabb csapás az iskola számára. Hozzátette: kedvezőtlen ítélet született korábban abban a perben is, amelyben a katolikus gimnázium és az iskola szülői bizottsága annak a tanfelügyelőségi határozatnak az érvénytelenítését kérték, amely megtiltotta, hogy a katolikus iskolában cikluskezdő osztályok induljanak a következő tanévben.

Az aktivista elmondta, éppen Lucian Goga prefektusnál voltak az iskolaügyről tárgyalni, amikor a kormány képviselője a keddi ítéletről értesült. Hozzátette: a prefektus azonnal intézkedett is, és felszólította a marosvásárhelyi önkormányzatot, hogy állítsa össze és az önkormányzati testület sürgősségi szavazásával fogadtassa el a város iskolahálózatára vonatkozó határozatot. Ennek a hiánya ugyanis egyformán sújtja a román és a magyar tanintézeteket.

Csíky Csengele elmondta: arra kérték az RMDSZ képviselőit, hogy ne szavazzanak meg olyan marosvásárhelyi iskolahálózatot, amely nem tartalmazza a Római Katolikus Gimnáziumot. A gimnázium nélküli iskolahálózat megszavazása azt jelentené, hogy a katolikus tanintézet nem működhet már tovább önálló jogi személyként, osztályait egy másik tanintézet fennhatósága alá rendelik.

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója és Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták: a tanintézet valójában nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt középiskola nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.

Forrás: MTI

Fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
hit-nagylelkuseg-onfelaldozo-batorsag-hazaszeretet-erdo-peter-zarta-szent-laszlo-evet
Hit, nagylelkűség, önfeláldozó bátorság, hazaszeretet – Erdő Péter zárta a Szent László-évet

Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be hálaadó szentmisét a Szent László-év zárása alkalmából a budapesti Szent István-bazilikában december 10-én. A Pro Patria Egyesület és a Szent László-év Tanácsadó Testület hívására megtelt a vasárnap esti szentmisén a bazilika.

2017. december 10. vasárnap
beiktattak-magyarorszagi-kopt-ortodoxok-uj-puspoket
Beiktatták a magyarországi kopt ortodoxok új püspökét

December 9-én beiktatták a magyarországi és közép-európai kopt ortodox püspököt a budapesti Szűz Mária és Mihály arkangyal kopt ortodox templomban. A szertartáson részt vett Erdő Péter bíboros, prímás.

2017. december 10. vasárnap