A megszentelt élet éve lezárása Nagyváradon

2016. február 11. csütörtök 12:13

Február 6-án, szombaton Nagyváradon találkoztak a Nagyváradi Római Katolikus és Görögkatolikus Egyházmegyék területén élő szerzetesek és szerzetesnők, hogy lezárják a megszentelt élet évét.

Tizennyolc kongregációból (tizenkettő női és hat férfi) harmincöt szerzetesnő és tizenhat szerzetes férfi érkezett a találkozóra. A beszélt nyelvek szempontjából sokszínű közösség vett részt a találkozón, hiszen jelen voltak a magyar és román ajkú szerzetesek mellett a szlovák, német vagy olasz nyelvet beszélők is.

A találkozó szentmisével kezdődött, amelyet a püspöki kápolnában Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Virgil Bercea, a Nagyváradi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke és Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát mutattak be. A szentbeszédet, amelyben saját hivatástörténetéről is szólt, a premontrei apát tartotta magyar nyelven. A görögkatolikus püspök román nyelven buzdította a szerzeteseket, hangsúlyozva azt a három fogalmat, amelyet Ferenc pápa használt a megszentelt élet évének megnyitása alkalmával: prófétálás, közelség, remény.

A szentmise végén Böcskei László püspök arra hívta a szerzeteseket, hogy az érkezéskor papírra írt neveket húzzák ki egy kosárból, és egész év folyamán imádkozzanak az így kisorsolt szerzetestársukért.

A rendezvény a premontrei rendről szóló előadással folytatódott, amelyet Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát tartott a püspöki palota dísztermében. A szerzetes elöljáró a rend történetét mutatta be alapításától egészen napjainkig, kitérve különös a váradi prépostság múltjára, jelenére és jövőbeli terveire.

A délelőtt könyvbemutatóval zárult, amely keretében Matkovics Mária Emerica nővér, orsolyita tartományfőnöknő mutatta be a Balla Tünde és Lakatos Attila által szerkesztett A Szent Orsolya Rend nagyváradi házának krónikája című kötetet.

Forrás, fotó, videó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-az-uj-biborosoknak-valosagot-nezzetek
Ferenc pápa az új bíborosoknak: A valóságot nézzétek!

Június 28-án a Szentatya idén is összehívta a bíborosok testületét – köztük Erdő Pétert –, hogy nyilvános konzisztórium keretében öt új bíborost nevezzen ki, akik Laoszból, Salvadorból, Maliból, Spanyolországból és Svédországból származnak.

2017. június 28. szerda
-bolcsesseg-nem-hagyja-el-az-igazat-katonai-zarandoklatot-rendeztek-somogyvarra
„A bölcsesség nem hagyja el az igazat” – Katonai zarándoklatot rendeztek Somogyvárra

Június 27-én, Szent László napján katonai zarándoklatot rendeztek a somogyvári nemzeti emlékhelyen. A mise főcelebránsa Bíró László tábori püspök volt, a prédikációt Varga László kaposvári püspök mondta.

2017. június 28. szerda