A nagyváradi Szent László-menedékház búcsúünnepe

2018. június 28. csütörtök 13:11

Szent László király liturgikus emléknapjának vigíliáján, június 26-án ünnepelték Nagyváradon a Szent László-menedékház búcsúját. Az 1900-ban épült házat napjainkban évente egyszer nyitják meg, védőszentje ünnepének előestéjén.

A szentmise főcelebránse, Szőke Sándor lazarista szerzetes, Katalin-telepi segédlelkész üdvözölte a búcsúra érkezetteket, kiemelve: azért gyűltek össze, hogy Szent László dicsőségét énekeljék, hirdessék, megköszönve azokat a kegyelmeket, melyekre megtanított, elvezetett, és imádkozzanak azért, hogy kísérje életünk mindennapjait, szentként legyen pártfogónk és közbenjárónk.

A szentmise szónoka, Székely Antal várad-olaszi segédlelkész homíliájában arról beszélt, hogy Szent László csodálatos személyisége volt a középkornak, Isten kegyelméből és a nép akaratából lett királlyá. Alakjában összefonódott az uralkodói szerep és a lovagi eszmény. Tudatában volt annak, hogy a hit átéléséhez az is hozzátartózik, hogy gyámolítja az elesetteket, hiszen Krisztus is ezt tette: empátiával fordult a rászorulók felé, védelmébe vette az üldözötteket, a bajba jutottakat, a szükséget szenvedőket. Nem úgy védelmezte keresztény hitét, mint múzeumi tárgyat, hanem gyakorolta is; úgy élte istengyermekiségét, hogy akárhányszor csak tehette, a Mindenhatóhoz fordult. Tisztában volt azzal, hogy az Istenre fordított idő nem elpazarolt, és semmi sem lehetséges az ő segítsége nélkül. Szívvel-lélekkel átélte Istennel való kapcsolatát, mely mindannyiunk számára az életünk beteljesülése, csúcspontja kell legyen, Szent László király ebben is példát mutat nekünk.

Az egykor Páli Szent Vince alapította lazarista rend által vezetett Szent László-menedékház 1900-ban épült, Sztarill Ferenc tervei alapján, neogótikus stílusban. Napjainkban évente egyszer nyitják meg, védőszentje – Szent László király ünnepének előestéjén.

Forrás: Ciucur Losonczi Antonius/Erdon.ro; Romkat.ro

Fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
nem-legenda-merce-kaszap-istvanra-emlekeztek-parbeszed-hazaban
Nem legenda, mérce – Kaszap Istvánra emlékeztek a Párbeszéd Házában

Kaszap István (1916–1935), a fiatalon elhunyt jezsuita novícius tiszteletére rendeztek emlékestet az Ars Sacra Fesztivál keretében a budapesti Párbeszéd Házában szeptember 17-én. Az esten a Parastúdió előadásával és kerekasztal-beszélgetéssel idézték fel a fiatal hitvalló emlékét.

2018. szeptember 18. kedd
berczi-bernat-ciszterci-apat-benedikalasat-unnepeltek-zircen
Bérczi Bernát ciszterci apát benedikálását ünnepelték Zircen

Szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján tartották az új ciszterci apát benedikálását Zircen. A szertartást Mauro Giuseppe Lepori generális apát végezte. A zirci ciszterci szerzetesközösség július 13-án választotta meg hat évre Bérczi L. Bernát eddigi kormányzóperjelt a monostor apátjává.

2018. szeptember 18. kedd