A pápa fogadta Grenada miniszterelnökét

Ferenc pápa – 2014. október 24., péntek | 11:03

Ferenc pápa október 23-án délelőtt az Apostoli Palotában fogadta Keith Mitchell kormányfőt, aki ezt követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Dominique Mamberti érsekkel, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkárával.


A szívélyes légkörben lezajlott megbeszélések során a felek megerősítették a Szentszék és Grenada között fennálló jó kapcsolatokat. Kiemelték a katolikus egyház fontos szerepét a nevelés területén, a szociális szférában és a jótékonysági tevékenységek terén illetve az ország előtt álló kihívások esetében az ifjúság támogatásában. Hangsúlyozták, hogy szükség van minden társadalmi erő összefogására az ország közjavának és fejlődésének előmozdítása érdekében – tájékoztat a szentszéki közlemény.

Grenada a közép-amerikai Kis-Antillákhoz tartozó Szél felőli szigetek csoportjában található – két nagy és több kisebb szigetből álló – ország, amelyet Kolumbusz Kristóf fedezett fel 1498-ban. A kétharmad Budapest területű volt brit gyarmat 1974-ben nyerte el függetlenségét.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: news.va

Magyar Kurír