A pápalátogatásra hangolt az elsőszombati ájtatosság Csíksomlyón

Külhoni – 2019. május 7., kedd | 18:05

Engesztelő imaórát és szentmisét tartottak a csíksomlyói kegytemplomban május 4-én este. Az ünnepélyes Mária-köszöntőn Urbán Erik ferences tartományfőnök köszöntötte az édesanyákat, majd a pápalátogatásra való készületre buzdított.

„Minden szentmisében az Úr Jézus feltámadását ünnepli az ember. Ahogy a Mária-antifónában hangzik: »Örvendj, édesanya, mert a te Fiad feltámadt a halálból.« Örvendjetek ti, édesanyák, akik életet adtatok gyermekeiteknek” – szólt az édesanyákhoz anyák napja alkalmával a ferencesek új tartományfőnöke. Hozzátette: amikor az édesanyákért imádkozik, mindig az édesapákat is figyelembe veszi, hiszen a gyermekek gondolatvilágában a két szülő összetartozik.

„Együttgondolkodásra hívlak benneteket. Gondolkodjunk együtt azon, hogy mit jelent számunkra a csíksomlyói kegyhely” – biztatta a híveket Urbán Erik, majd hozzátette: Csíksomlyó ma már Kelet-Európa egyik legnagyobb zarándokhelye, ahol pünkösd napján több százezer ember gyűlik össze fegyelmezetten azért, hogy megújítsa ősei fogadalmát, és kérje a Szentlelket, hogy erősítse meg ősei hitében és erényeiben. Csíksomlyó őrzi továbbá a legnagyobb Mária-kegyszobrot a világon.

„Talán kevés olyan embert találunk ma itt, aki először jött a kegytemplomba. Itt vagyunk minden hónapban a Mária-köszöntőn, és próbáljuk megélni a kegyhely lelkiségét. De fontos, hogy ne csak bejöjjünk a templomba, ne csak szemléljük a Szűzanya szobrát, hanem jöjjön létre valóban a találkozás a jó Istennel, felebarátainkkal és önmagunkkal. A csíksomlyói kegyhely nem egészen egy hónap múlva egy ilyen találkozásnak ad otthont, hiszen Ferenc pápa idelátogat június elsején” – emelte ki a tartományfőnök, majd kifejtette, a Szentatya Krisztus evangéliumát újszerűen próbálja tolmácsolni számunkra, és amióta Ferenc pápa ül Szent Péter székében, a média arról számol be, hogy az Egyházat korábban elhagyott hívek újra keresik Istent.

„Ennek ellenére a Szentatyát támogató hátszél sokak részéről ellenszéllé formálódott, amely itt, a köreinkben is érezhető. De ha megfigyeljük Ferenc pápa írásait, beszédeit, tetteit, gesztusait, benne olyan Szentatyát kaptunk, aki továbbra is lelkipásztor maradt. Tüzes lelkületű, világos erővel tanít, és olyan Egyházat szeretne, amely anya és pásztor” – fogalmazott. Hozzátette, a pápa újra és újra meglep tanítása újszerűségével, azzal, hogy nyíltan tud beszélni az Egyház problémáiról.

„Ahogy Ferenc pápa felszólított novemberben, úgy ma is imádkozzunk az Egyház egységéért, mert a belülről romlót csak Isten orvosolhatja. Júniusban szentmise asztalközösségére hív minket az egyházfő. Hiszem azt, hogy ha ez a szentmise számunkra elsősorban nem önmagunkról és nem a Szentatyáról szól majd, hanem Istenről, akkor ennek hosszú távú gyümölcseit érezhetjük” – mondta Urbán Erik. Kiemelte, egy találkozás mindig erőt ad, és megerősíti az erdélyi magyar közösséget abban, hogy – bár a Kárpát-medencének ebben a kis szegletében nyelvi, nemzeti, vallási kisebbségben él – az Egyház odafigyel rá és értékesnek tartja.

„Lelki tartalommal töltsük meg a legfőbb pásztor és a nyáj találkozását. Ha jön a pásztor, ott a helyünk, hogy találkozzunk és örvendezzünk. Ha valamilyen okból nincs erőnk építeni a közösséget, legalább ne bomlasszuk azt” – szólított fel. A szentmise után a rózsafüzért az új tartományfőnök vezetésével a csíkszentmiklós-csíkborzsovai plébániákhoz tartozó gyermekek imádkozták, ezt követően a hívek gyertyás körmenetben kísérték a templom körül a kegyszobor másolatát.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Suciu Dorottya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria