A papnövendék válaszol – Hogyan kezeljem az összeütközéseimet Istennel és emberrel? (II. rész)

Nézőpont – 2019. május 25., szombat | 19:53

Fiatalok kérdéseire keresi a választ Máté János Kristóf, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet ötödéves papnövendéke. Írásait rendszeresen közreadjuk oldalunkon.

Az előző cikkben megtettük az első lépést, hogy kibékülhessünk a másik személlyel. Sikerült leülni egymással szemben. De hogyan tovább?

A második lépés, hogy képesek legyünk beszélni az érzéseinkről. Mit érzek én? Miért érzem ezt? Mit érez a másik?

Félreértés ne essék, nem az érzelmekre kell építeni a konfliktus megoldását, hanem érvekre, de az érzelmek mégsem elhanyagolható tényezők. „Ne hozz döntést viharban” – ismerjük a mondást. Ha kimondjuk az érzéseinket, már sokkal tisztábban láthatjuk a helyzetet, és megvizsgálhatjuk, hogy melyik volt az a pillanat, amely azt kiváltotta belőlem.

A konfliktusok kezelésében talán ez a legnehezebb lépés. Miért? Sokaknak a legnehezebb dolog az érzéseikről beszélni. Nehéz feltárni a bensőnket, mert ilyenkor le kell venni a „páncélt”, amit azért viselek, hogy minél kevésbé lehessek sebezhető. Egy konfliktus alapesetben viharos helyzet. De lássuk be, egy igazán komoly veszekedés csak egy olyan személlyel alakulhat ki, akit korábban már közel engedtem magamhoz.

Gondoljunk bele, hogy kikkel voltak és lehetnek a legviharosabb konfliktusaink? A legjobb barát, a házastárs, a család. Az tud a legfájdalmasabb pontra szúrni, aki ismeri, hogy számomra hol fáj a legjobban, és viszont. A konfliktusoknál a legnehezebb az, hogy a bizalom sérülhet. Megbíztam a másikban, de úgy érzem, hogy ő hátba szúrt.

Amikor a legjobb barátommal konfliktusom volt, és sikerült beismerni, hogy ilyen helyzet alakult ki, a legnehezebb az volt, hogy elmondjam neki, hogy miért haragszom rá. Úgy éreztem, hogy visszaélt a bizalmammal. Nehéz ilyenkor önmagam sértettségét háttérbe szorítani és bízni a másikban. Ha erre képesek vagyunk, akkor a későbbiekben a közös megoldásnak biztosítunk egy masszív alapot, vagyis a bizalmat. Hajlandó vagyok-e lemondani önmagamról azért, hogy a másik emberrel ki tudjak békülni? Hajlandó vagyok-e önmagam mellé bevenni a másik személyt is?

Ha akarok és tudok szeretni, akkor a válasz: igen. Ha fontos számomra a másik, akkor a válasz: igen.

De mi van akkor, ha bűnt követek el? Meg tudom beszélni az Istennel azt, amit érzek?

Hihetetlenül hangzik, de meg lehet az Istennel osztani az érzéseimet. Az imádságba bele lehet foglalni az érzéseimet. Ez az egyik összetevője az imának, amitől tényleg párbeszéd lesz Istennel, és nem csak egy eldarált szöveg. Az érzelmek az imában olyanok, mint a levesben a só. Kell, hogy íze és személyessége legyen, de túlzásba se szabad esni, mert akkor elkezdek önmagam körül forogni.

A gyónás előtti lelkiismeret-vizsgálat, az előkészítő ima során hasznosak az érzések, mert segítenek felfedezni, hogy melyek azok a dolgok, amikkel megbántottam az Istent. De csak mértékkel, mert az érzelmek képesek egy adott bűnnél tartani minket, és akkor a lelkiismeret-vizsgálat könnyen átcsaphat önmarcangolásba.

Az érzések a személyek közötti kapcsolatban olyanok, mint a vegeta az ételben. Ha megfelelő mennyiség van benne, akkor az segít, hogy valóban ízletes és jó legyen a leves, de ha túl sokat öntünk bele, akkor az tönkre teheti még a legjobbnak ígérkező kapcsolatot is.

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria