A tiszta életre hív idén tavasszal Nagymaros

Hazai – 2015. április 21., kedd | 12:00

„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent” mottóval rendezik meg az idei tavaszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozót május 16-án, szombaton.

A találkozóra hívó nagymarosi levél a Máté evangéliumának ötödik fejezetéből vett idézetből kiindulva a tisztaság erényére hívja fel a résztvevők figyelmét. Az alábbiakban közöljük a levelet.

Pereg a film. A főszereplő ismert színész, igazi macsót alakít: kigyúrt, borostás, önző, vagány, érzéketlen. Gyűjti a „skalpokat”. Megjelenik a macsó macsóapukája is a színen, poénok, vagányság, együtt gyűjtenek tovább, apuka nem titkolt bőséges tapasztalatai alapján tanítja a fiát. Tippeljük meg a film végét…

A) A fiú agglegényéletét vígan élve még ötven évig hódít, majd meghal. Ez is egy lehetőség. Biztosak lehetünk benne, hogy a rendező-író mégsem ezt választja témának.

B) A főszereplő beleszeret valakibe, ezt megéli, kimondja és megteszi a döntő lépést. Egyvalakibe szeret bele. Igazán. Végleg. És dönt mellette. Ez lesz a vége. Ettől lesz igazi macsó, a néző szívét megérintő karakter. Egy érzelmes ponton pedig majd apuka is bevallja: életének egy nagy szerelme volt, ez pedig nem más, mint a legnagyszerűbb, legigazibb nő: a macsó édesanyja.

Miért lehet ez egy tipikus hollywoodi film egyedül lehetséges befejezése? Nem haladtuk már ezt túl? Vonzó ez a mai vagány, szabad és felszabadított világban? Miért ezt a sztorit választja a rendező, ha a legszélesebb közönség körében szeretne sikert elérni?

Mert ez van belénk kódolva. A vágy az el- és befogadásra, a hűségre, a biztonságra, a kizárólagos szeretetre. Ezt oltotta belénk az, Aki maga a Hűség, a Biztonság, az El- és Befogadás, a Szeretet. Minden földi boldogságunk legmélyebb beteljesülése, ha ebből valamit megkapunk – és minden földi gyötrelem legnagyobbika a szembesülés, ha ebben hiányt szenvedünk.

Isten boldog életre teremtett bennünket. A boldog élet vágyát és lehetőségét kaptuk tőle. Teremtett egy földi világot, megalkotta a testünket – tökéletes terv alapján. Nem olyanra alkotta, amilyennel talán, ha szerencsénk van, még épp ellavírozhatunk, és néhány kiválasztott ember még akár boldog is lehet – hanem olyanra, ami a legtökéletesebb egy tőle kapott ajándék földi élethez mindenki számára. Számodra is. A testünket nem földi mértékű vágyak és boldogságok e világi keretére alkotta. Jónak kell lennie ennek a tervnek. Alkalmasnak arra, hogy ebben a testben, ebben az alkotásban valósíthassuk meg végtelenre, tökéletesre törekvő, tőle eredő és felé mutató álmainkat. Mint minden égi üzenet, ez is „csupán” meghívás. Lehetőség arra, hogy ebben a tökéletes tervben, a Teremtő filmjében mindnyájan főszereplők lehessünk. Válaszunk életünk tisztasága lehet. A soron következő találkozón erről szeretnénk együtt gondolkodni. Milyen titkokat, milyen kódokat rejtett el testünkben és lelkünkben Teremtőnk, hogy ezt a boldog életet valósítsuk meg itt a földön? Hol vannak a tipikus buktatók, hol lehet szinte észrevétlenül elrontani, rosszul használni ezt a tervet – és hogyan lehet testünk a lélek temploma? Hívunk benneteket egy tabukat nem ismerő, őszinte szembenézésre és útkeresésre.

A felkészüléshez segítség, ha végiggondoljuk a saját életünkben:

1.) Hiszek-e a Teremtő Istenben? Hiszek-e Isten engem hordozó tenyerében? A kezdeti, akár csak egyszavas válasz után gondoljuk át a héten többször ezt a kérdést. Mély kincsek vannak elrejtve a válaszlehetőségben: ássuk ki őszintén ezeket felkészülésül ezen a héten.

2.) Milyen Istenben hiszek? Olyanban, Aki Van, akinek szavai, üzenete, terve, kérése és hívása itt és most érvényes? Vagy aktualizált, redukált, a hitem mértékéhez, erőmhöz igazított Istenem van? Hol tudok lépni a mindenható Isten felé?

3.) Testem a lélek karbantartható, építhető temploma. Milyen apró lépést tudok tenni, hogy lelkemnek templomibb környezetet ajándékozhassak? Hozz Nagymarosra legalább egy ilyen megtett lépést, hogy másoknak is segíthess vele!

A többit pedig meglátjuk együtt szombaton, Nagymaroson!

A találkozó kezdetén, 9 órakor közös reggeli imát tartanak a plébániakertben a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia gitáros kórusa vezetésével. Ezt követően Gloviczki Eszter és férje, valamint Hodász András atya tart előadást. A 11 órától zajló fakultációkat ebédszünet követi, amely egyúttal a személyes találkozásokra is időt nyújt. A 14 órakor kezdődő szentségimádást a Ferences Szegénygondozó Nővérek vezetik.

15.30-tól énekpróbával készülnek a résztvevők a szentmisére, melyet 16 órakor mutat be Böcskei László nagyváradi megyéspüspök. A szentmise után, 18 órakor közös éneklést vezet Sillye Jenő, majd a Jászok együttes tart táncházat.

A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó mellett 1989 ősze óta szervezett Gyerekmaros ezúttal is négy altáborban várja a 3–16 éves gyerekeket és kamaszokat.

Fotó: Láng András

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria