A torinói érsek pásztorlevele – minden Karitász-csoport fogadjon be öt menekültet

Kitekintő – 2015. szeptember 1., kedd | 13:49

Cesare Nosiglia torinói érsek augusztus 29-én közzétett pásztorlevelében a menekültek befogadására biztatja egyházmegyéje híveit és a helyi lakosságot – tájékoztat a Vatikáni Rádió.


Arra szólítja fel egyházmegyéje Karitász-csoportjait, hogy átmeneti megoldásként, ha tudnak, fogadjanak be öt-öt menekültet, de kéri az egyes családokat is, hogy ahol lehetséges, ott lássanak vendégül egy-egy menekültet. A torinói érsek körlevele először a fennálló helyzetet elemzi, kitérve a két szélsőséges válaszadás csapdájára, majd konkrét megoldásokat javasol.

Ebben a nyári időszakban súlyosbodott a menekültek befogadásának problémája – a menekülteké, akik közül számosan érkeznek hazánkba is, miként más európai országba, hogy elmeneküljenek saját hazájukból az ottani tragikus harcok, erőszak és szegénység elől. Ebből számos keserű vita és ellentét született – írja levelében az érsek. – Mindnyájan érezzük, a médiumok által is szított feszültség nem segít abban, hogy kiegyensúlyozottan és nagylelkűen szembesüljünk ezzel a vészhelyzettel, mely minden társadalmi réteg elkötelezettségét igényli, és azt, hogy elkerüljük a cinikus populizmust vagy a mesterkélt jóságoskodást.

Nosiglia érsek hangsúlyozza, hogy a fölszított félelmek kihasználása és a riogatás az elutasítás magatartását eredményezi, ami bezárja a szívét és elaltatja a felelősségét azon erős kötelezettség felelősségével szemben, amelyet az Úr ajánl nekünk és amelynek visszhangot kell keltenie a hívek és a polgárok lelkiismeretében és szívében: „idegen voltam, és befogadtatok”. A mesterkélt jóságoskodás megakadályozza a probléma értelmes kezelését, amit a befogadás fölvet. Olyan kérdések ezek, amelyekhez úgy kell viszonyulni, hogy a szükséget szenvedő embert helyezzük a középpontba. Kérdés elé állít ez a helyzet mindannyiunkat, nem csak az intézményeket, annak kapcsán, mi a valódi jelentése számunkra a szolidaritás és az igazságosság szavaknak.

Az érsek megköszöni az egyházmegye migrációs lelkipásztori hivatalának, a karitásznak, a plébániáknak, a szerzetesházaknak, a magánszemélyeknek eddig végzett munkájukat, ám kijelenti, hogy most még több erőfeszítésre van szükség, ami áldozattal jár ugyan, de a szeretet evangéliuma iránti konkrét tanúságtétel révén elérhető.

Tudatában annak, hogy mivel jár az elkötelezettség, az érsek azt kéri az egyházmegye Karitász-csoportjaitól, hogy készítsenek konkrét, rendkívüli befogadási programot a kényszermigráció áldozatainak megsegítésére. Az egyházmegye a maga intézményi rendszerében eddig ötszáz menekültnek adott otthont, ehhez jön még sok plébániai és családi kezdeményezés. A vészhelyzet súlyosbodása most egy másfajta intézkedést igényel, mégpedig kisebb létszámú csoportoknak „kapilláris” rendszerű, szerteágazó befogadását nemcsak a központokban, hanem az egyházmegye egész területén.

Kérem tehát a Karitász és a Szent Vince-szolgálat munkatársait és felelőseit, hogy minden csoportban egy vagy több átmeneti befogadóhelyet alakítsanak ki, lehetőségeket keresve a plébániákon, szerzetesi és egyéb egyházi intézményekben. Vonják be a hívek közösségeit is, hogy felelősséget érezzenek és támogatást nyújtsanak.

Nemcsak éjjeli szállásról van szó, mint a hajléktalanok számára, hanem teljes vendéglátásról, néhány hónapon át, azon igényeknek és jelzéseknek megfelelően, melyeket a közintézmények szolgáltatnak majd. Ez a szerteágazó kezdeményezés, amely lehetővé teszi, hogy családok is befogadjanak menekülteket a házukba, nagyon sok gyümölcsöt hozhat. Túl a befogadottak nagyobb számán, a keresztény és civil közösségek részéről a felelősségvállalásnak egy olyan akciója bontakozik ki közösségi és egyéni szinten, mely elutasítja a leselejtezés kultúráját, amiről Ferenc pápa oly sokat beszélt az idősek, a szegények, a betegek, a fogyatékosok, a munkanélküliek, az álláskeresők és az ártatlanul kilakoltatottak esetében. Az egyházmegye elsősorban őket segíti, de a befogadásnak ez a mostani kibővítése nem kisebbíti az ő támogatottságukat, hanem kiterjeszti mindazokra is, akik a nyomor és az elhagyatottság állapotában vannak.

Azért, hogy ez a bizonyos szempontból kényes kezdeményezés rendezetten valósuljon meg, arra kérem az egyes lelkipásztori egységeket, hogy jelentkezzenek az egyházmegye migrációs lelkipásztori hivatalánál, mely egységben az egyházmegyei karitásszal koordinálja az információkat és a program megvalósítását. Maria Consolata és a nagy szentek segítsenek bennünket teljesen betölteni ezt a szeretetből és hitből fakadó kötelességünket. Szívbéli áldással,

Cesare püspök, atyád és barátod

Torino, 2015. augusztus 29. 

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria