A Vatikánban van Bódi Mária Magdolna boldoggáavatási ügyének főegyházmegyei iratanyaga – FRISSÍTVE

Hazai – 2017. március 11., szombat | 14:28

Március 10-én Márfi Gyula veszprémi érsek vezetésével átadták a Szentek Ügyei Kongregációjának Bódi Mária Magdolna boldoggáavatási ügyének egyházmegyei eljárásban lezárt anyagát.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Veszprémi Főegyházmegye küldöttsége március 9-én, csütörtökön érkezett a Vatikánba Márfi Gyula veszprémi érsek vezetésével. 

A főpásztor március 10-én reggel szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilika altemplomában lévő Magyarok Nagyasszonya-kápolnában Bódi Mária Magdolna boldoggáavatásáért. Vele együtt koncelebráltak Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora, Kovács Gergely pápai káplán, az ügy nemrégiben kinevezett szentszéki posztulátora, Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának felelős szerkesztője, valamint a Főegyházmegye küldöttségének tagjai, Takáts István érseki kancellár és Szakács Péter, a boldoggáavatási ügy püspöki delegátusa. A delegáció tagja volt még Varga Tibor, az Érseki és Főkáptalani Levéltár munkatársa.

Szentbeszédében Márfi Gyula Bódi Mária Magdolna példáját állította a jelenlévők elé, hangsúlyozva, hogy az is csodának számíthat, hogy ezt az egyszerű, szegény családból származó lányt az Isten kiválasztotta és kegyelmével megajándékozta. A napi evangéliumhoz kapcsolódva kiemelte, hogy Magdi legnagyobb erénye az alázat mellett az volt, hogy igyekezett mindent megtenni Jézus kedvéért, amiről úgy gondolta, hogy meg kell tennie, így például rendszeresen éjszakába nyúlóan imádkozva térdelt az ágya mellett.

Számunkra tanulság, hogy legyünk alázatosak, és legyünk óvatosak mások megítélésben, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt az Isten szolgálatában – zárta gondolatait a főpásztor, aki a liturgia végén megköszönte munkatársainak az ügy érdekében végzett fáradozásaikat.

A szentmise után a delegáció átvitte a mintegy 30 kilogrammnyi iratanyagot a Szent Péter tér sarkán lévő Szentek Ügyei Kongregációjának épületébe, és átadták az iratanyagot tartalmazó lepecsételt dobozt Angelo Amato bíboros, a kongregáció prefektusa megbízottjának.

A doboz több ezer oldalas iratanyagot tartalmaz. Ebben találhatók a tanúvallomások – melyekben magas rangú egyházi személyektől kezdve egyszerű családokig számos személy vallomása rögzítésre került. Helybeliek, veszprémi és más egyházmegyéből, valamint külföldről származók tanúvallomásait is sikerült összegyűjteni, olyanokét is, akik rendszeresen járnak Litérre Bódi Magdi sírjához imádkozni. Tartalmazza a doboz továbbá a lefolytatott helyszíni szemlék eredményét, történész és teológus szakértők szakvéleményeit, valamint a Bódi Mária Magdolna ma is élő tiszteletével kapcsolatos kivizsgálás anyagát és a delegátusnak, valamint az érseknek az üggyel a kapcsolatos felterjesztését.

A boldoggáavatási ügy egyházmegyei szakaszát Mindszenty József akkori veszprémi püspök kezdte meg még 1945-ben, azonban a kommunista diktatúra megakadályozta a folytatást. A rendszerváltáskor Szendi József püspök újra fölkarolta az ügyet. Márfi Gyula érsek, miután megszerezte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatását és a Szentek Ügyei Kongregációjának jóváhagyását, a legújabb kanonizációs eljárási szabályok szerint folytatta le az egyházmegyei eljárást, amely hivatalosan 2016. október 22-én zárult le.

Az elkövetkező időszakban a kongregáció munkatársai megvizsgálják a benyújtott anyag formai és jogi érvényességét, majd ezt követően elkészítik az úgynevezett „Positió”-t. A bíborosok testülete, és végső soron a szentatya dönt majd arról, hogy Bódi Mária Magdolna példaként állhat-e mindannyiunk előtt, és megtörténhet-e boldoggá avatása.

Márfi Gyula érsek a nap további részében interjút adott a Vatikáni Rádiónak, majd meglátogatta a Pápai Magyar Intézetet is.

Nagy öröm a Veszprémi Főegyházmegye számára, hogy Bódi Magdi boldoggá avatásának ügye immár a Szentszék gondjaira van bízva. A főegyházmegye papjai és hívei legközelebb április 22-én, szombaton imádkozhatnak közösen Litéren a boldoggáavatási ügy sikeréért.

Ima Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért

Krisztus Királyunk! Szüzességi fogadalmával Magdolna örök hűséget esküdött neked. Gondviselő szeretetedből a zárdaajtó helyett a gyár kapui nyíltak meg előtte. Amilyen szívesen lett volna ismeretlen kis liliom istenszerető jegyeseid koszorújában, ugyanolyan készségesen ment sugározni az isten- és emberszeretetet a rólad megfeledkezett, de mégis jobb sorsra érdemes munkások közé, a gyárba.

„Uram, Királyom! Végy magadhoz!” – ezt az utolsó fohászát is meghallgattad, amikor vérét ontotta érted. Add meg nekünk Urunk, hogy Magdolnát a szentek társaságában tisztelhessük, mindig a te nagyobb dicsőségedre! Ámen.

(Kérik, hogy az imameghallgatásokat továbbra is a Veszprémi Főegyházmegyei Hatóságnak jelezzék.)

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye, Vatikáni Rádió 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria