A világ életéért…

Egy vita kellős közepén találjuk magunkat az évközi 19. vasárnapi evangéliumot olvasva. János könyvének hatodik fejezete egy nagy hullámzást mutat: szinte minden mozzanatnál birokra kél a hit és hitetlenség, a bizalom és gyanakvás, az önzetlenség és az érdek, s hol egyik, hol a másik győz – egyelőre.

A kenyérszaporítással kezdődik a fejezet, amely a csodálkozás mellett az önérdek és a haszonlesés húrjait pendíti meg a népben. Jézus nem kér ebből, ő nem pékautomata, az ő feladata semmilyen minőségben nem az, hogy korának az élelmezési problémáit megoldja. Viszont segít. Csodát művel a vízen járva, megmutatja ismét, hogy ennek a világnak a mindannyiunk számára kötelező keretei alól ő kivétel. Kafarnaumban utána tódul a tömeg látni és hallani akarják, de nem tetszik nekik, amit mond…

A mai evangélium az élet kenyeréről szóló beszéd bevezetése, a további részeket a következő két vasárnapon olvassuk templomainkban egészen Péter vallomásáig, melyet Jézus tanítványaihoz szegezett, a feszültség tetőpontján elhangzott kérdése előz meg: „Ti is el akartok menni?” (Jn 6,67b) Láthatjuk, hogy maga Jézus is jelentős ellenszéllel küzd meg tanítói munkája során, lehet ez a mai igehirdetőknek is biztatás a lankadás, a nehézségek idején. Láthatjuk továbbá azt is, hogy akkoriban sem az örök élet érdekelte elsősorban az embereket, hanem ez a földi, a mostani. S azt is látnunk kell, hogy Jézus az ő áldozatát a világ életéért hozza meg, bekalkulálva, hogy esetleg a világ nem kér majd belőle, elutasítóan viselkedik, mint a kafarnaumi zsinagógában, s mint oly sokszor máskor… És éppen ez az, ami megdöbbentő: útja nem diadalmenet, nem gratulálnak neki, nem kap kitüntetéseket és díszdoktori címeket, mégis odaadja az életét, talán viszonzást sem várva.

Ez a kenyér élete: mivoltában nem a polcon vagy az asztalon ránk mosolyogva teljesedik be, hanem rendeltetését akkor tölti be, amikor már táplálékká válik, ha magunkhoz vettük. A kenyér nem dísztárgy, mégis kellő tisztelettel kell bánnunk vele – a régiek ezt nagyon tudták, mint azt is, hogy fontos jónak lenni, akár egy falat kenyér…

Jézus az élet kenyere (Jn 6,48), külső-belső életünk táplálója, aki a világ életéért lett kenyérré, szállt alá a mennyből. Eucharisztikus beszédét nemcsak a zsidóknak, hanem nekünk, személyesen nekem is magyarázza. Hallgassuk hittel a mai és a következő vasárnapokon is és gondolkodjunk el: mi is kifogásokat keresve fogadjuk szavait, mint kafarnaumi hallgatósága, vagy élni akarunk belőle, ahogyan ő azt ma is felkínálja?

Szőcs Csaba/Magyar Kurír