A világban élő kármelita közösség tagjai tettek ígéretet Nyíregyházán

Megszentelt élet – 2018. augusztus 17., péntek | 15:06

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban a Nagyboldogasszonyról nevezett Világban Élő Kármelita Közösség (VÉK) öt tagja végleges ígéretet tett a Sarutlan Kármeliták Világi Rendjére, hárman pedig elkezdték a felkészülési időt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi alkalom szentségimádással kezdődött. A loretói litánia eléneklése, majd szentmise következett, melyet Vörös Imre András OCD, a Kármelita Rend magyarországi tartományfőnöke mutatott be.

Homíliájában Vörös Imre a Boldogságos Szűz Mária életének példáját állította a hívek elé: „Ahogy Isten Máriát lefoglalta magának, ugyanúgy a keresztségben bennünket is. Mária igenjét mi is kimondtuk e szentség felvételével, így az Úr – áldó, életadó módon – velünk van. Mária Isten által megérintve élte az életét, ahogyan érdemes. Amikor ellátogatott Erzsébethez, hogy segítsen neki, valójában Jézust vitte a rokonának.”

A Szűzanya hivatása, hogy Jézust vigye minden embernek, hiszen minden embernek szüksége van az ő segítségére. Ha ezt felismerem, boldog vagyok, mert a Boldogságos Szűzanya köszönt ezáltal, nekem ajándékozza önmagát, Jézusát, és ennél nagyobb ajándékot senkitől nem kaphatok – hangsúlyozta a szónok.

A világban élő kármelita testvérek közül ezen ünnepélyes alkalmon öten beöltöztek, végleges ígéretet tettek, hárman pedig elkezdték a képzési időszakot.

A tartományfőnök kiemelte: a közösséghez tartozók életét a Szentírás abban segíti, hogy mindig jól értsék Isten jelenlétét életük zarándokútján, a hivatásukban és a küldetésükben. Tanulják értelmezni és élni azt, hogy Isten irgalma hogyan járja át életüket.

A szentmisében a végleges ígérettévők a feszületet a kezükben tartva tettek ígéretet arra, hogy Szűz Mária példáját követve az evangélium szerint fognak élni, amelyet Jézusról nevezett Szent Teréz és Keresztes Szent János példája és szavai sugallnak, és amit a Sarutlan Kármeliták Világi Rendjének Regulája tartalmaz.

Forrás és fotó: Öröm-Hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria