A zsinati készület tapasztalatait összegezték a Nagybecskereki Egyházmegyében

Külhoni – 2018. december 5., szerda | 16:27

A Nagybecskereki Egyházmegye plébániai zsinati animátorainak második találkozóját december 1-jén tartották Muzslyán mintegy száz résztvevővel.

A találkozó házigazdája Német László SVD megyéspüspök volt, aki, miután üdvözölte az egyházmegye egész területéről érkezett animátorokat, velük együtt imádkozta magyar és szerbhorvát nyelven a zsinati imát.

Csiszár Klára pasztorálteológus, a zsinati folyamatok teológiai tanácsadója ráhangolódást segítő szavai után a résztvevők hat csoportban dolgozták fel a találkozások meglepetéseit: megfogalmazták a zsinati csoportjaikban megélt örömöket, nehézségeket és a motivációkat.

A csoportvezetők – Pastyik Róbert atya, a horvát anyanyelvű csoport vezetője; Gyuris László pasztorális helynök, Oros Mihály, Mészáros Ákos, valamint Jónica Xénia és Kántor Viola doktoranduszok – bemutatták csoportjaik reflexióit az adott témára.

Az időszerű jövőtervezés művészei címmel Csiszár Klára adott útmutatást a következő időszakhoz az animátorok számára. A motivációról szólva a misszió lendületének tapasztalatát emelte ki: átadok valamit, ami számomra tapasztalat; hozzászólok; másokat bevonok; s a közösség ereje jelentőséget nyer, hálát és bizalmat mélyít, szeretetet tökéletesít. A nehézségek, a korlátainkkal való szembesülés megerősít bennünket.

Máté-Tóth András vallásszociológus a pasztorálszociológiai felmérésekről tartott rövid előadást, és irányelveket adott ahhoz a kutatáshoz, amelybe a lelkipásztorokat és zsinati animátorokat is bevonják. A jelenlévők – mint gyakorló hívők – a helyszínen kérdőívet töltöttek ki a vallásosságot, az Egyházat és a zsinati témákat illetően.

Bánát nem magyar anyanyelvű hívei számára Masa Tamás atya és Oros Angéla fordította az előadásokon elhangzottakat.

A Nagybecskereki Egyházmegye zsinati folyamatai jól haladnak: a zsinat első dokumentumát – evangelizáció – és a második munkadokumentumot – gyermekek és ifjúság – már feldolgozták a csoportok, és a hozzájuk tartozó jegyzőkönyveket visszaküldték a zsinati irodába. Jelenleg a harmadik munkadokumentum feldolgozása van folyamatban, amelynek témája a család.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria