Adventi gyertyagyújtás a székesfehérvári Szent Imre Általános Iskolában

Hazai – 2014. december 17., szerda | 10:52

Spányi Antal megyéspüspök december 14-én ellátogatott a székesfehérvári Szent Imre Általános Iskolába, ahol a gyerekekkel együtt gyújtotta meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját – adta hírül a Székesfehérvári Egyházmegye.

A fehérvári Szent Imre Általános Iskolában idén is számos programmal, kézműves-foglalkozásokkal, felajánlásokkal készültek karácsonyra. Az adventi időszakban az intézményben már hagyomány az ünnepi gyertyagyújtás, amelynek harmadik alkalmára Spányi Antal megyéspüspököt is meghívták.

Ugrits Tamás püspöki biztos, hittanár a gyerekek körében köszöntötte a főpásztort, és azt kívánta, hogy az iskolai ünneplés közelebb vigye a diákokat a karácsony igazi jelentéséhez.

Az iskola ötödikes és hatodikos tanulói karácsonyváró műsorral szereztek örömet a vendégeknek, tanáraiknak és diáktársaiknak. Spányi Antal megyéspüspök adventi gondolatokkal köszönte meg a meghívást, arra kérve a gyerekeket, maradjanak meg felnőttként is ebben a tiszta szívű várakozásban az Úr felé.

Csák Lajos igazgató a gyerekek nevében ajándékot adott át a főpásztornak és Ugrits Tamásnak, így köszönve meg az iskolának nyújtott anyagi és lelki támogatást, ami által eredményesen működhet az intézmény.

A hagyományoknak megfelelően idén is a diákok által felajánlott adventi jó cselekedeteket és fogadalmakat tartalmazó díszek függenek az iskola karácsonyfáján.

Fotó: Gersztheimer Zsolt

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria