Antunovich János emlékkiállítás nyílt Szabadkán

Külhoni – 2015. június 25., csütörtök | 18:05

Életem legyen a Krisztus címmel rendezett a Kalocsai Érseki Kincstár a bunyevác nép „pátriárkájaként” ismert Antunovich János születésének 200. évfordulója előtt tisztelgő emlékkiállítást a Szabadkai Városi Múzeumban. A tárlatot Bábel Balázs érsek nyitotta meg 2015. június 19-én.

A kiállítás Antunovich János c. segédpüspök, kalocsai nagyprépost születésének 200. évfordulója tiszteletére készült. A megnyitón megjelenteket Stjepan Beretic plébános, az Antunovich János Egyesület igazgatója köszöntötte. A tárlaton a Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények, a Főegyházmegyei Levéltár, a Kalocsai Érseki Kincstár és a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár anyaga mellett a Szabadkai Antunovich János Intézet, a szabadkai Szent Teréz-székesegyház és a Szabadkai Városi Múzeum tárgyai tekinthetőek meg 2015 október végéig.

Antunovich János 1815. június 15-én, Kunbaján született, bunyevác származású volt. Őt tekintik a bunyevác nép legnépszerűbb írójának. Ez a délszláv népcsoport a Bácskában, Magyarországon elsősorban Baja környékén, a Vajdaságban főleg Szabadka, Zombor és Bács városokban és vidékein élnek. Korábbi források gyakran katolikus rácok néven különböztetik meg őket az ortodox szerbektől.

Antunovich János egész életét meghatározta a bunyevác közösségeket jellemző mély, megélt vallásosság megtapasztalása. Szilárd lelki támaszt jelentett ez számára papi élete során, egy olyan időszakban, amelyet egyre inkább a vallásos érzelmek lanyhulása, a vallási közönyösség terjedése jellemzett. Ez a folyamat az 1848–49-es eseményeket követő társadalmi átalakulás, életmódváltás következtében tovább erősödött. A felsőbb osztálybeliek, értelmiségiek körében terjedő „templomkerülés” éreztette hatását a nép között is, a korabeli híradások a falusi templomok esetében is nem egy esetben azok üresedéséről számoltak be.

Antunovich János számos paptársával ellentétben, akik egyházi állomáshelyeiken inkább „polgári hivatalnok”-ként működtek, igazi lelki atyja volt híveinek, mind bácsalmási plébánosi időszakában, majd később is, amikor megbízatásai kanonokként már Kalocsára szólították. Erről tanúskodnak magyar és bunyevác lelki irodalmi művei, melyeket a saját költségén nyomtatott ki és maga terjesztett.

Kiemelkedő volt karitatív tevékenysége is, vagyona nagy részét a szegények segítésére, rászoruló diákok támogatására fordította.

Részletes életrajzát, mely bunyevác nyelven íródott, Anton Milorjub Evetovity pap-költő állította össze, akinek taníttatását Antunovich püspök szintén támogatta.

Részlet Anton Milorjub Evetovity Antunovich-életrajzából

„Szerette a társaságot, nyílt vendégszerető házat tartott. Hallani lehetett a régi kalocsaiaktól, hogy milyen barátságos összejöveteleket szervezett, s azokon kik vettek részt. Vidám kedélyű ember volt. Tréfás kedvében szerette hangoztatni, hogy milyen bátor: senkitől sem ijed meg. Ezért aztán két barátja – papi emberek – megbeszélték, hogy megijesztik. Bunyevác kocsisukat és udvarosukat rábeszélték, hogy öltözzenek rablónak, és mikor vígan társalognak, hirtelen lepjék meg őket, hadd ijedjen meg a méltóságos úr. A kocsis meg a társa szabódott, de végül engedelmeskedtek. Nem is értették, miről van szó, azt hitték, hogy igazi rablónak kell lenniök. Mikor aztán a kanonok úr két barátja szokás szerint megjelent, a két rablónak öltözött embernek is fel kellett lépni. Mindenféle madárijesztő gúnyában, arcukat bekormozva, késekkel, baltákkal felfegyverkezve beléptek a szobába, ahol a kanonok úr két barátjával beszélgetett. Amikor beléptek, és meglátták gazdájukat, annyira zavarba jöttek, hogy csak ennyit tudtak mondani: »Hfaljen Isus! Mi smo lopovi!« (Dicsértessék! Rablók vagyunk!) Nagyot nevettek az elvetélt tréfán.”

Fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye, Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria