Átadták a szatmárnémeti Hám János-iskola szakoktatási épületét

Külhoni – 2017. október 16., hétfő | 9:00

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szakoktatási törekvéseinek megvalósulásaként idén ősszel két olyan új osztály kezdte meg működését, ahol szakmát tanulhatnak a diákok. A szakoktatási épületet október 13-án adták át.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az egyik osztály közélelmezés-turizmus profillal, megosztott képzési rendszerben kínál szakács és pincér képzést 15-15 diák számára, míg a másik, automatizálás-elektronika profilú osztályban elektronikai műszerész szak indult 30 hellyel. Mindkét szakra túljelentkezés volt, így szelekciós vizsgát kellett tartani.

A színvonalas szakképzéshez megfelelő termekre és terekre volt szükség, ezt egy évek óta üresen álló épületben találták meg: az intézményt Schönberger Jenő szatmárnémeti megyéspüspök áldott meg az átadási ünnepségen.

A szalagvágáson Brendus Réka, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese képviselte Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt. 

Elsőként a házigazdák köszöntötték a jelen levő tanulókat, illetve vendégeket. Schönberger Jenő püspök a kétkezi munkásokat Isten munkatársainak nevezte. Úgy fogalmazott, ők Isten teremtői művén dolgoznak olyan formában, hogy szintén alkotnak.

Kedves fiatalok, az Egyház bízik bennetek! Az új szakoktatással az a célunk, hogy ne csak tanuljátok a szakmát, de tudatában legyetek annak, hogy Isten teremtői munkájában vagytok munkatársak. Ha ezt valaki megérzi és ilyen indíttatással megy az életbe, az meg fog látszani munkájának minőségén – fogalmazott a főpásztor, és azt kívánta a fiataloknak, hogy reggelenként örömmel induljanak munkába, és mindig gondoljanak arra, hogy nem csak kétkezi munkát végeznek.

Ádámkó István igazgató beszédében arra utalt, hogy az ezredforduló óta egyre nagyobb igény van az elméleti oktatás irányába eltolódó oktatási rendszernek a munkaerőpiaccal való harmonizálására, ezért szükséges a szakoktatás megerősítése.

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum egyebek mellett küldetésének tekinti, hogy támogassa az alacsonyabb szociokulturális rétegből származó diákok társadalmi mobilitását is, és azt, hogy minél több fiatalnak próbáljon jövőt biztosítani szülőföldjén. Ennek egyik kulcsa a magyar nyelvű szakoktatás, amelynek megerősítésében nekünk is részt kell vállalnunk – hangsúlyozta az igazgató, majd hozzátette, olyan szakiskolát remél, amelyben minőségi oktatás folyik felkészült mérnökökkel, szakemberekkel, tanárokkal; a diákok pedig tanulmányaik befejezése után becsületesen és hozzáértéssel megállják a helyüket akár a munkában, akár a felsőoktatásban.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke úgy értékelte, a szakirányú osztályok indításakor találkozott a kínálat a kereslettel. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere iskolafenntartóként ígéretet tett a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szakoktatási részlegének támogatásra. Durla Pașca Mihai Călin Szatmár megyei főtanfelügyelő elmondta, már évek óta szándékukban állt a szakoktatási helyek növelése, ez a szándék találkozott most a szatmári püspökség törekvéseivel.

Potápi Árpád János, aki az épület megáldását követően érkezett meg az ünnepségre, beszédében a szakoktatás fontosságát emelte ki, valamint azt, hogy a magyar kormány a szülőföldön való megmaradást és boldogulást próbálja elősegíteni a külhoni magyarok között azzal, hogy megerősítik a magyar tannyelvű intézményeket.

A beruházás anyagi fedezetét Magyarország Kormánya biztosította, de jelentős szerepet vállalt az intézmény létrejöttében a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye, Szatmárnémeti polgármesteri hivatala, a Szatmár megyei tanfelügyelőség és a vállalkozói szféra is.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria