Az égből kapta vissza toronysisakját a Szent Bertalan-templom Gyöngyösön

Hazai – 2018. július 19., csütörtök | 20:34

Látványos szakaszához értek július 18-án a gyöngyösi műemlék Szent Bertalan-templom rekonstrukciós munkái: daruval helyezték vissza az északi torony megújult kupoláját. Ezután a déli torony tetőszerkezetét távolítják el, ahonnan a felújításra váró harangot is kiemelik.

Minderről előzetesen, július 17-én a helyi polgármesteri hivatal sajtóreferense tájékoztatta az MTI-t.

Ahogy Pifkó Tamás is jelezte, az új, 17 tonnás, 18 méter magas toronysisakot a délelőtti órákban emelték a helyére. A sajtóreferens arról is beszélt, hogy a bádogosmunkák, amelyek során vörösréz borítással látják el a sisakot, a magasban zajlanak majd. Ezután lebontják a déli torony tetőszerkezetét, és kiemelik helyéről a harangot, amelyet ugyancsak felújítanak. A város legnagyobb temploma nem csupán eredeti formáját nyeri vissza, hanem új, turisztikai funkciókkal is gazdagodik.

A déli toronyban látványlift épül, amely egyben kiállításként is működik a továbbiakban: a liftben utazók a templom és a város történetével ismerkedhetnek meg. A déli torony tetején egy kilátót és kávézót is kialakítanak – ismertette Pifkó Tamás, és emlékeztetett, a rekonstrukció június elején kezdődött, és várhatóan november végéig tart. A szakemberek elsőként az északi torony tetőszerkezetét bontották le, majd a földön készítették el az új, 18 méter magas toronysisak faszerkezetét.

A Mátra lábánál fekvő, Heves megyei város jelképeként is ismert Szent Bertalan-templom eredeti tetőzete az 1917-ben pusztító nagy tűzvész során semmisült meg, azóta ideiglenes kupolák fedték az épület tetejét.

A toronysisakok helyreállítását is célzó beruházás megvalósítására a helyi önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kiírásán nyert európai uniós forrást, amelyet konzorciumi partnerével: az Egri Főegyházmegyével karöltve 36–36 millió forinttal egészített ki.

A projekt költségvetése így meghaladja a 315 millió forintot, amelyből a toronysisakok helyreállítása, a látványlift és a kilátó építése mellett létrejön egy interaktív kiállítás, valamint kávézó és fogadótér is. A program másik pillére a templomrekonstrukcióval párhuzamosan, további 240 millió forintból valósul meg. Ennek részeként meghosszabbítják és felújítják a Gyöngyös–Mátrafüred közötti kerékpárutat, amely így két vallásturisztikai attrakció – a gyöngyösi Szent Bertalan-templom és a mátrafüredi Keresztelő Szent János-templom – összeköttetését, valamint a Mária Út mátrafüredi kapcsolatának erősítését szolgálja – tette hozzá a sajtóreferens.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria