Az egyház és a társadalom sokat köszönhet a szerzeteseknek

Megszentelt élet – 2014. október 29., szerda | 13:48

„Milyennek látja az egyház és a civil társadalom a megszentelt életet Romániában?” – ezzel a témával foglalkozott a Romániai Női és Férfi Szerzetes Elöljárók Országos Konferenciája október 13–16. között, a soros közgyűlésük keretében tartott közös képzési napokon – írja a Piarista.hu.


Az összejövetelen részt vett Florentin Crihălmeanu, a romániai püspöki konferenciának a megszentelt élet intézményeiért felelős püspöke, valamint a témában meghívott világi szakemberek: szociológusok, szociális munkások. Az összejövetelnek a jezsuiták kolozsvári Manréza lelkigyakorlatos központja adott otthont.

Amint Marius Taloş országos jezsuita elöljáró hangsúlyozta, ezzel a találkozóval elkezdődik a 2014–2016 közötti hároméves önvizsgálati időszak. Az országos szeminárium keretében a résztvevők különböző megközelítésekből, csoportos, illetve plenáris üléseken beszéltek a romániai szerzetesi életről. Nyomatékosították többek között, hogy a nagyszámú vegyes házasságban élő hívek érdekében, de ezen túlmutatóan is, elengedhetetlenül fontos a párbeszéd a keresztény egyházak, valamint az egyház és a világi társadalom között mind Romániában, mind Európában. Ennek eredményességét elmélyült imádsággal Istentől kell kérni, illetve kitartó, személyes és közös munkálkodással kell mindenkinek hozzájárulnia.

Alois Fechetm, a Iaşi-i Egyházmegyében a megszentelt élet intézményeiért és a hivatásokért felelős püspöki helynök hangsúlyozta: „Sok jót köszönhet az egyház és a társadalom a szerzeteseknek, akiket semmi sem akadályozhat meg abban, hogy hirdessék a szeretet, az irgalmasság és a megbocsátás üzenetét.”

Emilian Cătălin, a moldvai Szent Józsefről nevezett minorita rendtartomány provinciálisa, a szerzetes elöljárók konferenciájának elnöke emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápa nemrég találkozott a szerzetesrendek legfőbb elöljáróival. Beszédében hangsúlyozta: a megszentelt életnek prófétai jelként kell jelen lennie. Egyesek szerint úgy tűnik, hogy Európában „haldoklik” a szerzetesi élet. Ellenkezőleg, jelenlegi állapotában is sok jót ad – hangsúlyozta a Szentatya. Ennek szellemében a konferencia több tagja (Antonio Prestipino sarutlan kármelita, Sárközi Sándor piarista, Jurja Ermil bazilita, Stănică Mátyás aradi minorita) kiemelte, hogy az elsorvadás feletti sopánkodás helyett az új jövő szellemében kell tekinteni a szerzetesi életre. Ezért napjaink követelménye a tennivalók „fürkészése”, valamint a rendi karizmák hatékony értékesítésével megvalósítandó „ébredés”. Ghiurca Vincenţiu iskolatestvér közös összejöveteleket javasolt a világiakkal, illetve bevonásukat az elöljárói konferenciák egyes szakbizottságaiba is. A találkozón elhangzott: nagyobb jelenlétet kell biztosítani a világi sajtóban, jobban megismertetni a társadalommal a szerzetesi közösségek sajátos munkásságát, áldásos szolgálatát.

Megemlékeztek arról is, hogy húsz éve alakult meg a Romániai Férfi Szerzetes Elöljárók Országos Konferenciája, amelyet kezdetben tíz tag alkotott. Ma huszonnégyen vannak az országban működő szerzetesrendek, illetve kongregációk 348 tagjának képviseletében.

Fotó: Piarista.hu

Magyar Kurír