Az Egyház India kirekesztettjei, a dalitok mellett áll

Kitekintő – 2017. november 15., szerda | 14:50

November 12-én India minden templomában, keresztény intézményében és közösségében megünnepelték a dalitok felszabadításának vasárnapját. Anthonisamy Neethinathan indiai püspök a dalitokkal való szolidaritásra hívja a keresztény egyházakat.

Anthonisamy Neethinathan püspök, az indiai püspöki konferencia kasztokkal és a hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó hivatalának elnöke a Fides katolikus hírügynökségnek adott nyilatkozatában kiemelte: „Ez a nap felhívás, India egész keresztény közösségéhez szól, hogy megújítsuk a dalitok támogatását szolgáló elkötelezettségünket. A kizsákmányoltak, a peremre szorultak, a társadalom kirekesztettjei mellett kell állnunk. Kértem minden keresztény egyházat és keresztényt, hogy ünnepeljük meg a dalitok felszabadításának vasárnapját” (Dalit Liberation Sunday – DLS).

Sürgető szükség van rá, hogy kifejezzük az indiai dalitokkal való szolidaritásunkat, buzdít Anthonisamy Neethinathan, az ország déli részén fekvő Chingleput püspöke.

Az Egyház ünnepelni kívánja a dalitok kultúráját, történelmét és hagyományait, kifejezve együttérzését szenvedésük és küzdelmeik miatt. „Isten soha nem hagyja magukra őket: minden társadalmi osztály tagjai elkötelezik magukat, hogy kivívják a dalitok egyenjogúságát, megerősítsék egyenlő jogaikat, kiváltságaikat és annak lehetőségét, hogy méltósággal élhessenek és dolgozhassanak a társadalmi igazságosságnak megfelelően, a sértés, elnyomás és rabszolgaság minden formája nélkül” – olvasható az ünnepi alkalomra közzétett üzenetben.

Theodore Mascarenhas püspök, az indiai püspöki konferencia főtitkára megjegyezte: „Ezen a napon emlékezünk társadalmunk kirekesztett rétegére, akiket dalitoknak hívunk. Imádkozzunk és munkálkodjunk azért, hogy megszűnjenek az igazságtalanságok. A »dalit« szanszkrit szó, azt jelenti: elnyomott. A hindu társadalom érinthetetlenjeinek kasztját jelöli. Bár az ország alkotmánya formálisan eltörölte a kasztrendszert, továbbra is jelen van a társadalomban: a dalitoknak gyakran elnyomásban és üldöztetésben van részük. India mintegy 27 millió kereszténye közül 25 millió a dalitok száma.

Zackarias Devasagayaraj Raj atya, az indiai püspöki konferencia dalitokkal foglalkozó hivatalának titkára arra hívja az egyházakat és a keresztényeket, hogy értékeljék, ismerjék el és mozdítsák elő a dalitok adottságait és kultúráját. A püspöki konferencia e hivatala – befogadó közösség építésével – segítséget nyújt az „érinthetetlennek” bélyegzetteknek, a kirekesztetteknek. Más keresztény egyházakkal, nem kormányzati szervezetekkel és mozgalmakkal együtt politikai szinten is hozzájárul a keresztény dalitok támogatásához.

A dalitok közül sokan választották a kereszténységet, hogy jobb, emberhez méltóbb életet élhessenek. A diszkrimináció azonban a keresztény közösségeken belül is előfordul. „A kasztrendszer az indiai apartheid – mutat rá Myron Pereira jezsuita, multimediális szaktanácsadó. – A törvények és rendszabályok, tilalmak és szankciók ellenére a kasztrendszer továbbra is burjánzik. A társadalmi mobilitás és kohézió kulcsa Indiában nem az, hogy mit teszel, hanem az, hogy kihez kapcsolódsz.”

„A dalitok felszabadításának napja felhívás, hogy hangsúlyozzuk és megszilárdítsuk a vallásszabadságot” – nyilatkozta a Fides katolikus hírügynökségnek Antasia Gill szerzetesnővér, a Delhiben működő kisebbségek bizottságának tagja. Kiemelte: Indiának szembe kell néznie a dalitok helyzetének kérdésével, és elő kell mozdítania, hogy teljes mértékben megvalósuljon a demokrácia és a vallásszabadság.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: a dalit keresztények (Dalit Christian) Facebook-odala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria