Az első katolikus ifjúsági fesztiválra készülnek Ausztráliában

Kitekintő – 2012. augusztus 6., hétfő | 10:51

A tervek szerint a 2013 decemberében megrendezendő találkozó a 2008-as Ifjúsági Világtalálkozó után a legnagyobb ifjúsági összejövetel lesz.

A fesztiválra a melbourne-i főegyházmegyében kerül sor 2013. december 5-7. között. Fő helyszínéül az Ausztrál Katolikus Egyetem Szent Patrikról elnevezett egyetemvárosát választották a szervezők. 

Denis James Hart, Melbourne érseke és az ausztrál püspöki konferencia elnöke annak a reményének adott hangot, hogy ebből az alkalomból a fiatalok elzarándokolnak majd a Szent Patrik-székesegyházba és az első ausztrál szent, Mary MacKillop születési helyére.

Anthony Fisher püspök a fesztivállal kapcsolatban elmondta: ez lehetővé teszi az ifjúságnak, hogy elmélyítse találkozását Krisztussal. A püspököknek pedig lehetőséget nyújt, hogy áttekintsék azokat a témákat és problémákat, amelyek az új nemzedékekhez kapcsolódnak.

A fesztiválhoz kötődő különböző kezdeményezések között tartanak majd szemináriumokat, imatalálkozókat és elmélkedéseket. A szervezésnek hivatalosan szeptember 21-én látnak neki. A kezdeményezés beilleszkedik az ausztrál püspökök által 2012-2013-ra meghirdetett Kegyelem évének programjai közé. 

Elise Ganley, a Fiatal Keresztény Diákok Mozgalmának országos koordinátora a 2013-as fesztiválról nyilatkozva kiemelte: a fiatalok energiáját és lelkesedését hozza majd el az egyház missziójába és változást eredményez a közösségekben is. 

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír