Az első szent magyar család domborművét avatták fel a Felvidéken

Külhoni – 2015. augusztus 22., szombat | 13:03

Megáldották az első szent magyar család domborművét és emléktábláját, Szabó Imrefia Béla és Lukács János alkotását a felvidéki Makrancon augusztus 20-án. A búcsúi szentmisét Bartal Károly Tamás, jászóvári nyugalmazott premontrei apát celebrálta – számol be Gábor Bertalan szepsi esperes.

Az ünnepség kezdetén Lacko Mária polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. „Ma tovább írjuk községünk és benne templomunk történelmét, amikor templomunk külső falán megörökíthetjük Szent II. János Pál pápa szavait, amelyet 2000. október 8-án intézett népünkhöz: »Történelmetek egy szent királlyal kezdődik. Sőt, egy szent családdal… «” – mondta.

Erdő Péter bíboros 2006. március 20-án Bodollón adta át ünnepélyesen Szent István ereklyéjét Alojz Tkáč érseknek, aki 2007. április 21-én felszentelte a templom új oltárát, és elhelyezte benne Szent István király és felesége, Boldog Gizella ereklyéjét, amit szintén szinte csodaképpen kapott a templom Passauból. 2008. augusztus 24-én lett teljes az első szent magyar család, amikor Varjú Imre protonotárius kanonok, a Mátyás-templom akkori plébánosa elhozta Erdő Péter bíboros következő ajándékát, a Szent Imre-csontereklyét.

Mihályi Margit, aki a gesztor, Lezsák Sándor, a magyar parlament alelnöke képviseletében volt jelen, és Szesztay Ádám kassai főkonzul leplezték le a Magyar Kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával készült emléktáblát, amelyet ezt követően Bartal Károly Tamás apát áldott meg. A szentmise ünnepi szónoka Szalay László nagyidai plébános, az egyházközség szülöttje volt, aki az örökségbe kapott lelki, szellemi, anyagi értékek hiteles őrzésére, ápolására és továbbadására buzdított.

A szentmise végén körmenet következett az első szent magyar család ereklyéivel. Bevezetőként Nagy István, a Boldog Salkaházi Sára egyházi intézmény igazgatója a katolikus hit megőrzéséről szóló részletet olvasta fel az Intelmekből, amelyek ma különösen is időszerűek, mert Szent István király nem választható el sem az Istentől, sem az egyháztól, sem a kereszténységtől.

A körmenet végén kenyéráldás következett, majd az ünnepi áldás előtt a hívek nevében Szalay Gábor mondott köszönetet.

Fotó: Gábor Bertalan

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria