Az én szerzetesem: az unokatestvérem

A sok egyszínű habitus és fátyol alatt gyakran eltűnnek az arcok, és egybeolvadnak a hívő lelkek. Nyilván a viselet is tükrözi a szerzetesek hitvallását, hogy Isten előtt egyenlők és egymás testvérei vagyunk. Így nincs különbség a pék lánya vagy egy többdiplomás arca között sem; a fátyol mindezeket a különbözőségeket elrejti. Egy valamit azonban nem tud elfedni, méghozzá azt, hogy Isten nemcsak egyenlőnek, hanem egyedinek is tervezett bennünket. Ezért minden szerzetesi ruha egy-egy különleges teremtményt rejt, csak észre kell őket venni. Egy arcot viszont különösképpen nem kell keresnem, mert a tömegből úgyis kitűnne. Ő pedig nem más, mint az unokatestvérem, Zátonyi Éva, azaz Schwester Maura.

Évike, ahogy a családban hívjuk, Benedek-rendi szerzetes nővér a németországi Rüdesheim városkában. A festői szépségű Rajna-partnál gyönyörűbb helyet nem is választhatott volna magának, és a közel ötven apáca társaságában nagy családdal büszkélkedhet. Már régóta külföldön él, és Istennek szentelt életet él, úgyhogy sokat nem találkozom vele, de ha ez mégis megadatik, akkor van, hogy lekerül róla a habitus, és szoknyában, kedvesen, mosolyogva beszélget mindenkivel. A család idősebb tagjaival komoly vitákat folytat, míg a fiatalabbakkal szívesen ringbe száll egy tollaslabdacsatára. Néha nevetgélve keresi a magyar szavakat, mert sok mindent csak németül tanult, de a vékony, kedves lány még mindig nagyon gyorsan beszél, és mi, a mindennapokat magyar környezetben élők pedig csak bámulunk, honnét a sok szó és gondolat. A válaszig nem kell messze mennünk, mivel a kis apáca unokatestvérben egy rendkívül okos szerzetes nővér él. Évi teológus és filozófiai doktor, aki a frankfurti egyetemen tanít, több könyv szerzője és fordítója, valamint Szent Hildegárd, a kolostoruk védőszentje életművét gondozza. Egyszer beütöttem a nevét egy internetes keresőbe, és több tucat oldalt találtam róla, publikációs listát, interjút, egyetemi képet többek között. Ezek után gondolkodóba is estem, hogy ki az én unokatestvérem, kit ismerek valójában? Vagy csak Évit ismerem, de Schwester Maurát már nem? A zárda és ruha megváltoztat mindent?

Természetesen nem gondolnám, hogy erről lenne szó. Talán ismét a szerzetesi ruhát hoznám fel példának, amely sokat elfed és elrejt, de ennél sokkal többel ajándékozza meg viselőjét az Isten-kapcsolatban. Évikét megajándékozta az Úr a nagy tudással és annak bölcs alkalmazásával. Ám mindemellett ugyanaz a szerény és hadaró lány, aki volt, csak épp a szülei mellett ma már híres professzorok is felnéznek rá.

Szóval, ő az én szerzetesem, és számomra az ő arca ragyog fel a fátyol alól, de a sok egyforma viselet alatt megannyi élet bontakozik ki. Csak meg kell találni őket, hagyni, hogy kibontakozzanak a habitus egyszínűségéből, és végül mindegyikből felcsillan egy-egy kedves szempár és arc, amelyet ugyanolyan jó felismerni, mint Éviét.

Ágota Zita