Az én szerzetesem: Varga Kapisztrán ferences testvér

Megszentelt élet – 2016. február 12., péntek | 20:02

A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Kértük olvasóinkat, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Zsilinszky Gyula Varga Kapisztrán ferences testvért mutatja be.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Varga Kapisztrán ferences atyát 2002-ben úgy ismertem meg mint a pasaréti Krisztus első csodájáról elnevezett hittancsoport lelkivezetőjét.

Kapisztrán atya a kéthetenkénti házas hittanórák mellett – a családok lehetőségeinek megfelelő – többnapos hazai programot és külföldi zarándoklatot is szervezett. Az egyik ilyen jól sikerült, emlékezetes utazás a Somlyó-hegyre és Sümegre vezetett, ezen mintegy negyven felnőtt és hatvan gyermek vett részt nagy lelkesedéssel.

Felejthetetlen élmény volt az assisi zarándoklat is Kapisztrán atya vezetésével. A legfontosabb zarándokhelyek mellett olyan különleges épületekbe, templomokba, kolostorokba is elvitt bennünket, ahová nélküle soha nem jutottunk volna be. A látnivalók mellett csodálatos volt az a béke, összhang, egyetértés, amely a hosszú út során a zarándokcsapat körében meghonosodott. Ez mindig egyértelműen a jó pásztor érdeme. Kapisztránnak a „csodacsapatban” sohasem kellett közvetlen módon fegyelmeznie: ha bármikor felmerült akár áhítatot, akár derűt veszélyeztető körülmény, elég volt elhallgatnia, és arckifejezéséből mindenki tudhatta, hogyan célszerű a továbbiakban viselkednie.

Bár Pasarétről alig két év múltán áthelyezték Szécsénybe, a vele való aktív kapcsolat azóta is folyamatos. Lassan másfél évtizede ennek, s eddig még soha nem maradtak el a szécsényi nagyböjti lelkinapok, amelyeket Kapisztrán tart a pasaréti „csodacsapatnak”, de mellette másoknak is, pedig már több éve, hogy elhelyezték onnan. Ilyenkor a kedvünkért utazik oda, pedig Szécsényben nagyböjt idején, jaj, de nagyon hidegek tudnak ám lenni! Mégsem szalasztaná el ezt a lehetőséget senki, aki a Kapisztrán vezette lelkinapok meghittségét egyszer megtapasztalta.

Hosszasan lehetne még sorolni, hol s merre jártunk már Kapisztrán atya vezetésével, és hová szeretnénk még vele eljutni. Az utazások és úti célok egy kissé háttérbe szorulnak azonban a gyalogos zarándoklat mellett, amely évenként Nagyboldogasszony napján indul Esztergomból, és Szent István napjának előestéjén érkezik Mátraverebély-Szentkútra. Csaknem két évtizede Kapisztrán atya volt a fő kezdeményezője ennek a zarándoklatnak, amelyre a mai napig közel 220-250 hívő gyűlik össze az ország minden részéből. A „csodacsapat” számos tagja is több éven át követte Kapisztránt ezen a nehéz, de szép úton, amíg erővel bírták (van közülünk, aki most is végigjárja az utat).

Kapisztrán atyát sokoldalú szerzetesként ismertem meg: pap, tanár, művészettörténész, orgonista; az a kivételes alkat, aki saját tevékenységében képes az elmélet és a gyakorlat egyensúlyát fenntartani és ennek előnyét a hívek javára fordítani.

Legutóbbi sorozata a Lánchíd Rádió Hitvilág című műsora hanganyagának „képesített” változataként hallgatható-látható; eddig négy fájl került fel a Gloria TV honlapjára. Reményeink szerint még több epizóddal gazdagodunk mindannyian az elkövetkezendő időkben!

Zsilinszky Gyula

Fotó: Gieszer Richard

Kapcsolódó fotógaléria