Az Európai Parlament elnökét fogadta Ferenc pápa

Ferenc pápa – 2014. október 31., péntek | 11:15

Ferenc pápa október 30-án fogadta Martin Schulzot, az Európai Parlament (EP) elnökét csütörtökön a Vatikánban, közel egy hónappal a katolikus egyházfő tervezett európai parlamenti látogatása előtt – írja az MTI.


A Vatikán közlése szerint Ferenc pápa és Martin Schulz találkozója negyven percig tartott. Az Európai Parlament elnökét Pietro Parolin szentszéki államtitkár is fogadta.

Ferenc pápa november 25-én látogat el az Európai Parlamentbe. Ez lesz a második alkalom, hogy katolikus egyházfő a strasbourgi testülettel találkozik. Az Európai Parlamentben elsőként II. János Pál pápa tett látogatást 1988. október 11-én.

Ferenc pápa Európáról beszélt október 30-án, amikor az egyház történetében először fogadta az ókatolikus Utrechti Unió küldöttségét. Az ókatolikusok az I. vatikáni zsinat (1869–1870) után váltak ki a római katolikus egyházból, az Utrechti Uniót 1889-ben alapították. A mintegy fél millió hívőt számláló Utrechti Unió képviselőinek a pápa azt hangsúlyozta, hogy az egyháznak választ kell adnia arra a mély lelki válságra, amely uralja és megosztja az Európában élőket és az európai társadalmat. Ferenc pápa úgy fogalmazott: Európa nem találja identitását és misszióját, miközben „Istenre szomjazik”.

Martin Schulzot követően Adriano Bernardini érsek, Olaszország és San Marino Köztársaság apostoli nunciusa, majd Henryk Józef Nowacki érsek, Svédország, Izland, Dánia, Finnország és Norvégia apostoli nunciusa járult a pápa elé. A Szentatya rajtuk kívül fogadta José Raúl Vera Lópezt, a mexikói Saltillo püspökét is – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Fotó: Euparl.Europa.eu

Magyar Kurír