Az ifjúság a szentség ideje – Bemutatták a fiatalokról szóló szinódus munkadokumentumát

2018. június 20. szerda 17:18

Októberben tartják a 15. rendes püspöki szinódust, melynek témája a fiatalok, a hit és a hivatástisztázás. Június 19-én sajtótájékoztató keretében mutatták be a Vatikánban az „Instrumentum laboris”-t, azaz a szinódusi munkadokumentumot, amelyet szakértők állítottak össze.

Az Instrumentum laboris, mely az október 3. és 28. között sorra kerülő, fiatalokról szóló szinódus munkadokumentuma, három fő részből áll, melyek témái: felismerés, magyarázat, választás – majd ezeken belül több fejezetre oszlik.

A dokumentumot – amit május elején hagyott jóvá a püspöki szinódus főtitkársága – szakértők állították össze. Négy forrás adta az alapját: egyrészt az arra jogosult egyházi intézményekkel való konzultáció; másrészt a fiatalok körében végzett felmérés eredményei (a kérdőívet több mint 100 ezer fiatal töltötte ki világszerte); harmadrészt a 2017 szeptemberében, Rómában, a fiatalok helyzetéről tartott nemzetközi szeminárium anyaga; végül pedig a március 19. és 25. között megrendezett előszinódus záródokumentuma – e tanácskozáson 300 fiatal vett részt és még 15 ezren követték online.

A június 19-én tartott sajtótájékoztatón Lorenzo Baldisseri bíboros, főtitkár, valamint a püspöki szinódus főtitkársága három további tagja ismertette a 67 oldalas munkadokumentumot, amely hosszú előkészítési folyamat gyümölcse. A folyamat 2016. október 6-án kezdődött, amikor Ferenc pápa bejelentette a szinódus összehívását.

Mit kívánnak ma a fiatalok az Egyháztól? Mindenekelőtt hiteles Egyházra vágynak, amely példát mutat, megfelelő felelősséget vállal, felvállalja az ő élethelyzetüket, osztozik a sorsukban az evangélium fényében. A fiatalok olyan Egyházra vágynak, mely átlátható, becsületes, vonzó, elérhető, örömteli és élő kapcsolatban áll velük. Egyszóval: kevésbé intézményes Egyházat szeretnének, több személyes kapcsolattal, mely előítéletek helyett képes befogadni és közvetíti Isten irgalmát.

A fiatalok közül azonban többen nem várnak semmit az Egyháztól, mert nem tartják jelentős partnernek. A fenntartások és elutasítások mögött kritikus magatartás áll: az Egyházon belüli szexuális és pénzügyi visszaélésekkel szemben a fiatalok a zéró tolerancia elvének bevezetését kérik, emellett az egyházi személyektől nagyobb szakmaiságot várnak, hogy legyenek képesek megérteni a fiatalok nyelvét és problémáit, és velük együtt közös utat keresni.

A dokumentum első, felismerésről szóló részében egy olyan Egyház képe rajzolódik ki, amely meghallgatja a fiatalokat és nyitott azokra a körülményekre és kihívásokra, melyekkel a fiatalok szembenéznek a mai világban. A második, a magyarázat témáját feldolgozó rész foglalkozik a hivatástisztázás témájával a teológiai és a bibliai hagyomány fényében. A harmadik, a választásról szóló rész a lelkipásztori és a missziós megtérés útját jelöli ki, kezdve a „kilépő Egyház” megvalósulásával.

A munkadokumentumban több kulcsfogalom szerepel, melyek segítségével összefoglalható annak lényege:

Meghallgatás: a fiatalok azt kérik, hogy empátiával hallgassák meg őket, ott, ahogy vannak, saját élethelyzetükben. Kérik, hogy vegyék figyelembe véleményüket, hogy az Egyház aktív részesének érezhessék magukat és ne maradjanak az evangelizáció puszta tárgyai. A meghallgatás a fiatalok elsődleges, igazi és merész kommunikációs csatornája; és ahol meghallgatják és befogadják őket, ott gyümölcsöző egyetértés és harmónia születik meg.

Kísérés: ez sokféle lehet, így spirituális, pszichológiai, oktatási, családi, hivatásbéli. A kísérés nem választható szolgálat az Egyház számára az egyéb feladatai – nevelés, evangelizálás – mellett. A fiatalok azt kérik és várják, hogy a kísérés legyen kötelesség, ami arra irányul, hogy formálja a lelkiismeretet és a szabadságot, és konkrét lépésekben nyilvánuljon is meg a valós életben. Ugyanakkor továbbra is a család marad a legfontosabb vonatkozási pont, az ember átfogó fejlődésének elsődleges helyszíne. Az apa hiánya vagy szerepének háttérbe szorulása olyan kihívás, amelyre az iskolákban és a keresztény közösségekben is nagyobb figyelmet kell fordítani.

Megtérés: e szónak a munkadokumentum többféle értelmet ad. Létezik egy bizonyos elvárás a megtérésre, mely a fiatalokra nehezedik, és időnként erőszakosan követeli a megtérésüket. E fogalom helyes, átfogó értelmezése szerint azonban a megtérés nem csak a tartalmi ismeretekhez való igazodás, hanem felkészít az emberi és keresztény érettségre, melynek következtében a fiatalok maguk válnak a saját sorsuk főszereplőivé. Nagy hangsúlyt kap az „ökológiai megtérés”, amire a fiatalok nagyon is fogékonyak. Ezt egészíti ki a bátor és szükséges lépés, a „kulturális megtérés”, amely által az Egyház újra felismeri és segíti a megszentelt élet egyedülálló kreativitását.

Megkülönböztetés: a munkadokumentumban e kifejezés olyan értelemben szerepel, hogy ez „a kilépő Egyház stílusa”, mert így tud válaszolni a fiatalok elvárásaira. A fiataloknak sokszor nagy nehézségekkel kell megküzdeniük, magas falak állnak előttük, és gyakran ürességet éreznek. A dokumentum a benső küzdelemben használt eszközként ajánlja a megkülönböztetést, amelynek révén képesek lesznek felismerni Isten jeleit. A megkülönböztetés adomány és kockázat is egyszerre, hiszen nem óv meg teljesen a tévedéstől. Bátorság kell hozzá, merészség, és annak a tudomásul vétele, hogy mindennek ára van.

Kihívások: vallási előítéletek, iskolai megfélemlítés és bántalmazás, egzisztenciális bizonytalanság, szegénység, kábítószer-függőség, alkoholizmus, szexuális kizsákmányolás, gyermekpornográfia, korrupció, magány, a továbbtanulás elérhetetlensége… E problémák jó része összefügg a kirekesztés jelenségével, a leselejtezés kultúrájával. Sok nehézség adódik a digitális kommunikáció világában, különösen is az úgynevezett dark web, a sötét internet útvesztőjében. A migráció mint kihívás kapcsán a dokumentum kéri, hogy jogi úton biztosítsák a kiskorúak és a fiatalok méltóságát és jogait.

Hivatás: a dokumentum elemzése szerint a mai fiatalok a hivatás fogalmának leszűkített értelmével találkoznak, ami sokszor erős előítéletet ébreszt bennük. Sokszor úgy tűnik, mintha hivatásgondozás címszó alatt a rendek csupán toboroznának, ami pedig nem vonzó a fiatalok számára. Minden fiatalnak megvan a maga sajátos hivatása, a legkülönfélébb területeken, amit az Egyháznak bátran támogatni kell. A papi hivatásokkal kapcsolatban olyan vonzó példát kell felmutatni, amiben visszatükröződik a jézusi hívás nagyszerűsége.

Életszentség: a szinódusi munkadokumentum a fiatalok életszentségre szóló meghívásával zárul. Az ifjúság a szentség ideje, és minden fiatal meghívást kapott rá. Segíti ennek elérését a szentek példája, akik mindannyian voltak fiatalok, ugyanakkor meg is tudták őrizni fiatalságukat. Ferenc pápa így fogalmaz a dokumentum végén olvasható imájában: „A fiatalok bátran vegyék saját kezükbe a sorsukat, törekedjenek a legszebb és legmélyebb dolgok elérésére, és őrizzék mindig szívük szabadságát.”

Az Instrumentum laboris teljes terjedelmében ITT olvasható olasz nyelven.

Forrás: Vatikáni Rádió; Vatican News; Vatican.va

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(sza)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
papnovendekek-titkos-elete-hat-csapat-300-perc-tomeny-futball
A papnövendékek titkos élete: Hat csapat, 300 perc tömény futball

Az elmúlt hétvégén, november 16–18-ig egy különleges focikupától volt hangos az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok. Hat szeminárium kispályás focicsapata mérte össze tudását a Magyar Sion „futballarénájában”. Müller Márk papnövendék írását adjuk közre.

09:45
hogyan-lesz-egy-benzinkutasbol-diakonus-nyary-krisztiannal-beszelgetett-bela-atya
Hogyan lesz egy benzinkutasból diakónus? – Nyáry Krisztiánnal beszélgetett „Béla atya”

November 19-én, hétfőn este a budapesti Magvető Caféban Nyáry Krisztián kérdezte Molnár-Gál Béla állandó diakónust, iskolaigazgatót, Röhrig Géza Kossuth-díjas színészt, írót, költőt és Nagy Szabolcs fotóriportert a szociális területen szerzett tapasztalataikról.

2018. november 20. kedd