Az ortodox egyháznak adta a kovásznai Fenyő szállót a román kormány

Kitekintő – 2013. december 27., péntek | 18:57

A romániai hírportálok a kormány karácsonyi ajándékaként tálalják, hogy a kabinet az ortodox egyháznak adta a székelyföldi Kovászna városban lévő Fenyő (Bradul) szállót.

A kovásznai Tündérvölgyben álló, ásványvizes kezelőközponttal és sportpályákkal is rendelkező 89 szobás, kétcsillagos szálló fölött korábban az állami protokollalap rendelkezett. A tulajdonosváltásról a december 18-i ülésén hozott sürgősségi kormányrendeletet a kabinet, erre azonban csak azt követően figyelt fel a sajtó, hogy a jogszabály kedden megjelent a Hivatalos Közlönyben.

A sürgősségi kormányrendelet az állami protokollalaptól "a Vallásügyi Államtitkárság kezelésébe, Hargita és Kovászna Ortodox Püspökségének" juttatta a hatemeletes, 9,5 millió lejes (631 millió forint) leltári értékű épületet, és a hozzá tartozó 2,2 hektáros területet.

Ugyanaz a kormányrendelet rendelkezik arról is, hogy a protokollalaptól a védelmi minisztériumhoz kerül át az a kovásznai villa, amelyik Traian Basescu államfő egyik kedvelt kikapcsolódási helye volt. A kormányrendelet egy a dél-romániai Olanesti-en lévő üdülőkomplexumról is rendelkezik, amely a protokollalaptól a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) használatába került.

A kormányrendelet indoklásában a kormány "a román állam alapvető intézménye, a román nép nemzeti identitásának a megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának az imperatívuszára" hivatkozik. A kovásznai protokollvillával kapcsolatosan azokat a protokolláris kötelezettségeket említi, amelyek a NATO-tagságból fakadóan a védelmi tárcára hárulnak.

Az indoklás kitér arra is, hogy a kabinet "halasztást nem tűrő rendkívüli helyzetet" rendez a sürgősségi kormányrendelettel. Ha ezt nem tenné meg, "a román állam egyes alapintézményei" lennének képtelenek ellátni feladataikat.

MTI/Magyar Kurír