Az ortodoxok is megőriznék a vallásórát Romániában

Külhoni – 2014. december 18., csütörtök | 14:40

A vallásóra választható tantárggyá tételére vonatkozó törvénymódosítás elutasítását kéri a szenátustól a Román Ortodox Egyház. A jelenlegi rendszer módosítását a magyar történelmi egyházak is ellenzik. A Krónika.ro tudósítása.

Az ügyben közzétett közleményében az ortodox egyház vezetősége hangsúlyozza, hogy a vallásórának kötelezően a tanterv részének kell maradnia, de a diákoknak választhatják. Mint rámutatnak, a vallásóra jelenlegi státusa összhangban van a törvényekkel és más európai államok gyakorlatával.

A közlemény többek között az alkotmányra hivatkozik, mely valamennyi felekezet tagja számára biztosítja a vallásos neveléshez való jogot, és azt is írja, hogy az állami iskolákban ezt törvény szavatolja.

Rámutatnak, hogy az európai gyakorlat is a tanterv részeként kezeli a vallásórát azzal a megjegyzéssel, hogy ezt nem teszik kötelezővé azon diákok számára, akik hitbeli vagy más jellegű okok miatt nem akarnak vallásos nevelésben részesülni. Ők, vagy kiskorúak esetén szüleik kérhetik felmentésüket, ahogy az a tornaóra esetében is történik, mutatnak rá az ortodox egyházi vezetők. Példaként felsorolják, hogy hasonló az eljárás Ausztriában, Németországban, Finnországban, Görögországban, Írországban, Cipruson és Máltán is.

Újabb indokként a görögkeleti egyházi vezetők felhívják a figyelmet, hogy vallásórán csak javasolják a spirituális és morális értékek követését, melyekhez, mint írják, szabad hozzáférést kell biztosítani a diákok számára. Úgy vélik, a vallásóra tananyaga messze nem egyezik meg az állampolgári ismeretek tárgy anyagával, melyet jelenleg is tanulnak az általános iskolások.

Remus Pricopie oktatási miniszter az ortodox egyház közleményére reagálva kifejtette: ameddig a parlament vagy adott esetben a kormány nem dönt a kérdésben, a vallásoktatásban nem történik változás. Ahogy a parlament korrigálja az alkotmánybíróság által észlelt törvénytelenséget, e szerint járnak majd el, tette hozzá a tárcavezető.

Mint arról korábban beszámoltunk, a vallásoktatás jelenlegi rendszerének módosítását a magyar történelmi egyházak is ellenzik, a Krónika.ro által megkérdezett illetékesek úgy vélték, a vallásórának létjogosultsága van a tantervben. A magyar egyházak képviselői azon reményüknek is hangot adtak, hogy az ortodox egyház nyomására sikerül majd gátat vetni Cernea javaslatának.

„Nem tudom elképzelni azt, hogy az ortodox egyház ne szólna mindebbe bele. Megjegyezném, ha csak kulturális tantárgyként vesszük, amely hozzájárul az általános műveltséghez, akkor is van létjogosultsága a hitoktatásnak. És mint olyan, elkerülhetetlenül felekezeti jellege is van természetesen” – fogalmazott korábban az ügy kapcsán Gál László, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye főtanfelügyelő-helyettese.

Darvas Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia esperese úgy vélte, a módosítás a kommunizmusbeli vallásüldözést idézi. „Mi tesszük a kötelességünket, mi ettől nem ijedünk meg. Túléltük a kommunizmust is, túléljük az ateizmus ilyen utórezgéseit is” – összegzett az esperes.

A vallásoktatás módosításának szükségessége azt követően merült fel, hogy az alkotmánybíróság november 12-ei határozatában rámutatott: alkotmányellenes a tanügyi törvény azon előírása, hogy a diákoknak kérvényt kell írni, ha nem akarnak vallásórára járni. A taláros testület szerint a kérvényezés azok esetében lenne indokolt, akik vallásos nevelésben szeretnének részesülni.

Remus Cernea képviselő egyébként még februárban jelentette be, hogy módosító indítványt nyújt be a tanügyi törvény vallásoktatást szabályozó cikkelyéhez. Úgy vélte, ehelyett a diákoknak etikát kellene tanulniuk, a tantárgy keretében ugyanis megismerhetnék a főbb filozófiai és morális tételeket, a világvallások által vallott értékeket.

Cernea szerint a vallásoktatás is megmaradhatna, azonban választható tárgyként, melyet csak azok a diákok tanulnának, akiknek szülei kérvényeznék ezt az iskola vezetőségénél. A képviselő arra is kitért, hogy a választott tárgyból jegy helyett a pedagógusoknak minősítést kellene adniuk, mely nem befolyásolja a diákok tanulmányi átlagát.

Fotó: Krónika.ro

Magyar Kurír