Az új hitoktatási helyzetet vitatták meg a Nagyváradi Egyházmegye hittantanárai

Külhoni – 2015. március 2., hétfő | 11:38

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye hitoktatóival találkozott Nagyváradon Böcskei László megyéspüspök február 27-én. Az összejövetel résztvevői az iskolai hitoktatásban kialakult új helyzetet tárgyalták meg – közli az egyházmegye honlapja.


Kiss Albert egyházmegyei tanfelügyelő elmondta, a hitoktatók havi rendszerességgel találkoznak Nagyváradon, de ezen a rendkívüli alkalmon az iskolai hitoktatásban kialakult új helyzetet tárgyalták meg. Az Egyházmegyei Katekétikai Központban tartott találkozón Böcskei László főpásztor ismertette a romániai püspöki konferencia állásfoglalását, illetve a nagyváradi egyházmegyében történt intézkedéseket. A román alkotmánybíróság az elmúlt hetekben alkotmányellenesnek ítélte azt az eljárást, amely szerint ha valaki nem kívánja gyermekét iskolai hitoktatásban részesíteni, akkor ezt kérvényeznie kelljen. Ennek értelemében minden olyan szülőnek, aki viszont igényeli, hogy gyermeke továbbra is iskolai hitoktatásban részesüljön, ki kell töltenie és az iskola titkárságán be kell nyújtania egy erre vonatkozó kérelmet.

Böcskei László püspök II./2015-ös körlevelében arra kérte a plébánosokat, hogy a vasárnapi szentmiséken tájékoztassák a szülőket az új helyzetről, és biztassák őket a kérelem kitöltésére és benyújtására. Amint a főpásztor a találkozón részt vevő hitoktatóknak elmondta, válaszul az egyházmegyei főhatóság ezen intézkedésére olyan megjegyzések és figyelmeztetések érkeztek, amelyek szerint ez sértené a szabad választás jogát, és nyomást gyakorolna a szülőkre és diákokra.

A hitoktatók elmondták a különböző nagyváradi és vidéki iskolákban megélt tapasztalataikat. Többen közülük a szülőket világosították fel az új helyzetről, mások a kérelem formanyomtatványait osztották, töltették ki, íratták alá, és adták le a titkárságon. A törvény értelmében bármilyen oktatási tevékenységgel kapcsolatos kérelmet csak az érintett személy nyújthat be, és csak a tanügyi intézmény titkárságán. A hitoktatók még más nehézségeket is tapasztaltak  az új eljárással kapcsolatban – hangzott el –, illetve sok nyitott kérdés is felmerült, mint például az, hogy milyen gyakorisággal kell a hitoktatás lehetőségét kérelmezni, minden iskolai év elején, vagy pedig csak új oktatási ciklusok kezdetén; ha a hitoktatás tantárgyát, amely a közös törzsben benne van, kérelmezni kell, akkor ez előzmény lehet arra, hogy valaki a matematikát vagy irodalmat is csak kérelem alapján tanulhatja. Hosszú távon, ha sok olyan szülő lesz, aki nem kérelmezi az iskolai hitoktatást, és így csökkenni fog a diákok száma, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a hitoktatók közül többen munkanélküliek lesznek. Ez egy olyan új helyzet, amely a román állam által hivatalosan elismert tizennyolc felekezetet mind érinti.

Böcskei László püspök biztatta és bátorította a hitoktatókat, hogy a jelen nehézségek ellenére is kitartóan és odaadással végezzék munkájukat, tegyék minél vonzóbbá a hitoktatást, hogy a diákok azt szeretetből és ne kényszerből válasszák. Biztosította őket továbbá arról, hogy az egyházmegye minden törvényes eljárást megtesz a helyzet orvoslása érdekében.

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria