Bagnasco bíboros: A genderelmélet iskolai oktatása súlyos tévedés

Kitekintő – 2014. október 20., hétfő | 13:02

Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta: az egyház arra kapott meghívást, hogy az evangéliumon alapuló érzelmi életre neveljen.

A szinódus során tárgyalt kihívások közül a genderelméletet emelte ki, valamint azt a korunkra jellemző mentalitást, amely banálissá próbálja tenni az emberi szexualitást, lerombolva a természetes család fogalmát.

„Kegyelmi pillanat ez az egyház számára, mert a Szentatyával együtt – szinódusi atyák, megfigyelők, auditorok és meghívottak – mi mindnyájan nyílt tekintettel és szívvel, lelkipásztori szenvedéllyel foglalkoztunk a család témájával, amely a társadalom és az egyház alapvető realitása. Emlékeztettem az érzelmi életre való nevelés szükségességére, mert a szerelem nem pusztán érzelem, hanem ajándék, önmagunk átadása egy másik személynek örökre, egy egész életre. Erről nem szól korunk kultúrája. Ez a csodálatos eszménykép, amely a gyakorlatban ma – legalábbis nyugaton – lehetetlennek tűnik, valósággá válhat, ha Isten kegyelméhez folyamodunk” – fejtette ki az interjúban Bagnasco bíboros.

A genderelméletről szólva a bíboros megállapította: terjesztése rendkívül súlyos sértés az intézmények részéről a szülők számára, mivel azt a természetes jogot bitorolja el tőlük, hogy gyermekeiknek olyan antropológiai és kulturális nézeteket kínáljanak fel, amelyekben hisznek, és amelyeket a legjobbnak tartanak maguk, illetve gyermekeik számára. Ezt a jogot egyetlen hatóság sem vitathatja el. Ezek a kísérletek a szexuális nevelés hamis ürügyével próbálják terjeszteni a genderelméletet, azon felül, hogy súlyos tévedésnek bizonyulnak, a szülők jogainak erőszakos megsértését is jelentik.

Bagnasco bíboros felhívta a figyelmet arra, tavaly az olasz iskolákban már szétosztottak könyveket, amelyek a genderelméletet terjesztették, de szerencsére a püspökök közbelépésére visszavonták őket. Az egyház nem hagyhatja magukra a szülőket, ez része küldetésének. A család a szülők mellé áll, nem azért, hogy helyettesítse őket, hanem azért, hogy átadja nekik emberi és keresztény tudásának örökségét.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ACI Prensa

Magyar Kurír