Bemutatjuk: Nemzeti kegyhelyünk, Mátraverebély-Szentkút

Hazai – 2012. augusztus 10., péntek | 9:00

Mátraverebély-Szentkút Magyarország egyik legősibb és leglátogatottabb kegyhelye. Már az 1400-as évektől a legnagyobb búcsúhelyeknek járó kiváltságokkal rendelkezett. 2006 óta nemzeti kegyhelyünk, amelynek főbúcsúja Nagyboldogasszony ünnepén van.

1705-ben épült fel Szentkúton az első kőkápolna. A mai kegytemplomot és kolostort Almásy János Szentkúton nyert rendkívüli gyógyulásáért hálából, Bellágh Ádám Antal szentkúti remete pap segítségével, 1758-tól 1763-ig építtette fel.  1970-ben VI. Pál pápa a kegytemplomot „basilica minor” címmel tüntette ki.

A kegyhelyet hosszú időn át ciszterci szerzetesek látták el, a török idők óta azonban a ferencesek is részt vettek a búcsúscsoportok vezetésében, lelkipásztori szolgálatukban. 1772-től már ők a szentkúti kolostor lakói, végleges letelepedésükre azonban csak a XIX. században került sor. 1950-ben a diktatúra elűzte a ferenceseket, államosította és szociális otthonná alakította a kolostort.

 

A Kisebb Testvérek 1989-ben tértek vissza a zarándokhelyre. A ’90-es évek elejétől fogva fokozatosan megerősödött a gyalogos zarándoklatok hagyománya. Ma már nemcsak a környékbeli falvakból, hanem 70 kilométerről is jönnek processziós csoportok. Augusztus 15. és 20. között a Ferences Ifjúsági Zarándoklaton 200–250 fiatal zarándokol imádkozva közel 150 kilométert.

2006-ban, a Nagyboldogasszony búcsún Erdő Péter bíboros, prímás búcsújáróhelyünket mint Magyarország legjelentősebb búcsújáróhelyét Nemzeti Kegyhellyé nyilvánította. Főbúcsúja a Nagyboldogasszony ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon van.

* * *

2011. augusztus 12-én, vasárnap Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatja be a 11 órakor kezdődő szentmisét Mátraverebély-Szentkúton. A szentmise előtti katekézist pedig Kajtár Edvárd teológiai tanár az Egyházról tartja.

Augusztus 11-én, szombaton Ternyák Csaba egri érsek celebrálja a 11 órai szentmisét. A szentmise előtt, 10.15-től Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tévéreferense A tömegtájékoztatásról címmel tart katekézist.

Az ünnep napján, augusztus 15-én is lesz 11 órakor ünnepi szentmise, amelynek homíliáját Keresztes Szilárd görögkatolikus püspök mondja. A mise előtti katekézist pedig az egyházi rendről Füzes Ádám teológiai tanár tartja.

A mátraverebély-szentkúti Nagyboldogasszony-ünnep részletes programja eseménynaptárunkban olvasható.

Magyar Kurír