Bemutatkoznak a verbiták

Megszentelt élet – 2015. augusztus 29., szombat | 12:00

A megszentelt élet évében meghirdettük „Bemutatkoznak...” kampányunkat. Azt kértük a szerzetesrendek elöljáróitól, mutassák be rendjüket, közösségüket, történetüket, karizmájukat, írjanak tevékenységükről, jövőbeli terveikről, valamint a tematikus évhez kapcsoló programjaikról.

 

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A rend története

Az Isteni Ige Társaságát (röviden verbiták) Janssen Szent Arnold német pap tanár alapította a hollandiai Steylben, 1875-ben. A társaság célkitűzése a katolikus keresztény hit terjesztése az egész világon.

Magyarországra 1916-ban érkeztek az első rendtagok, és a Pécsi Egyházmegye területén lévő Máriakéménden telepedtek le. Nem sokkal később  e helyet elhagyva Budapest közelében, Budatétényen alapítottak missziósházat, majd Kőszegen és Kiskunfélegyházán. A verbiták missziós munkát végeztek a távoli vidékeken, ehhez a feladathoz kerestek Magyarországon is hivatásokat, és képezték ki őket erre a szolgálatra. Másik tevékenységi körük népmissziók és zárt lelkigyakorlatok vezetése volt.

Ma a világon körülbelül 6500 verbita működik. A magyar a legkisebb tartomány a maga 31 tagjával, de méretéhez képest a legszínesebb. Rendtestvéreink érkeztek Indonéziából, Lengyelországból, Indiából, Ghánából, a Fülöp-szigetekről és Kongóból is. 

A közösség karizmája, küldetése 

Küldetésünk az evangélium hirdetése ott, ahol az nem vagy nem eléggé ismert, valamint prófétai jelnek lenni más vallású népek vagy nem hívők között. Bárhol legyünk is, soknemzetiségű közösségeink az egyház sokszínűségét kívánják bemutatni.

Mindenhol azt a munkát végezzük, amire az adott élethelyzetben nagy szükség van, és a helyi egyház nem tudja ellátni, vagy még el sem kezdte: az elemi, a középiskolai és egyetemi oktatástól az AIDS-betegek és leprában szenvedők, valamint a favellák szegényeinek pasztorálásáig. Európában lelkigyakorlatos házakat tartunk fenn, de foglalkozunk a menekültekkel és a kisebbségekkel is. 

Magyarországi tevékenység

A rend két rendházat tart fenn: Kőszegen a Szent Imre Missziós- és Lelkigyakorlatos Házat, illetve Budapesten, a XXII. kerületben a Názáret Missziósházat. Mindemellett a Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban és Kőszegen lelkigyakorlatok végzésére és csoportok fogadására is van lehetőség. Az 1990-es évektől együttműködünk a Cursillo mozgalommal. Két plébánián is jelen vagyunk: Körömön, ahol főképp cigánypasztoráció folyik, valamint Vasváron, ahol család- és ifjúsági pasztorációt végzünk. A missziós napok és a nyári missziós gyermektáborok rendszeres programjaink.

Jővő és kihívások

Kiemelt feladatunknak tartjuk a cigányság és a magyarság közötti hídépítést. Ezért is vettük át a körömi plébániát. Nagy kihívás számunkra a család- és ifjúságpásztoráció, melyet a nemrég létrehozott Verbum Központ keretében szeretnénk megvalósítani.  A plébániák és a lelkigyakorlatos házak által még jobban szeretnék megerősíteni kapcsolatainkat a lelkiségi mozgalmakkal, és így részt venni az új evangelizációban. A menekültekkel való foglalkozás távlati tervünk, főképp a köztük lévő keresztények miatt. 

Programok a megszentelt élet évében

A megszentelt élet éve egybeesik a verbita rend magyarországi letelepedésének centenáriumi évével, mely 2015. szeptember 18-án kezdődik a budatétényi Szent István-templomban, és 2016. október 8-ig, a világmisszió ünnepéig tart. Részt veszünk a szerzetesiroda programjain, így a „Szerzetesek tere” elnevezéssel meghirdetett rendezvényen szeptember 18–19-én, Budapesten.

Saját szervezésű programok:
2015. október 10.: világmisszió ünnepe, Budapest;
2015. október 17.: kulturális napok, Pécs;
2016. március 19.: tudományos konferencia – Misszió és Európa, Sapientia Főiskola, Budapest;
2016. október 8.: a rendi jubileumi év zárása a világmisszió ünnepe keretében, Budapest.

Fotó: Isteni Ige Társasága

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria