Benedikálták Gödöllő első premontrei apátját

2018. november 5., hétfő | 18:40

Október 30-án a gödöllői Szentlélek és Gyümölcsoltó Boldogasszony-plébániatemplomban benedikálták a Szent Ágostonról elnevezett Gödöllői Premontrei Apátság első apátját, Balogh Péter Piusz eddigi perjelt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Premontrei Rend Generális Káptalanja – mely hatévente ülésezik – 2018. augusztus 3-án apátsági rangra emelte a Gödöllői Premontrei Perjelséget. Így az egész rend elismerte a gödöllői és a zsámbéki premontrei közösség több mint huszonöt éves fejlődését és megszilárdulását, valamint történelmi tekintetben a kilencvenöt éve történt gödöllői alapítás elnyerte végső rendi formáját.

A rendi szabályzat értelmében három hónapon belül benedikálni kell az új apátot. Az ünnepi alkalomra október 30-án került sor.

A szertartáson a benedikálást végző Varga Lajos váci segédpüspökön kívül jelen volt Jozef Wouters generális apát, Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, aki Erdő Péter bíborost képviselte; Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök.

A magyar apátokat Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát, Bérczi Bernát zirci ciszteri apát, Fazakas Márton csornai premontrei apát és Fejes Anzelm nagyváradi premontrei apát képviselte. A rend generális apátján kívül több mint egy tucatnyi külföldi premontrei apát volt jelen, akik Hollandiából, Belgiumból, Németországból, Ausztriából, Csehországból és Szlovákiából érkeztek. Az egyházmegyés és a szerzetespapságot ötvenen képviselték.

Az ünnepi szentmise homíliáját Jozef Wouters generális apát mondta, aki Szent Ágoston életéről elmélkedett. Rámutatott: az egyházatya úgy tekintett a szerzetesközösségekre mint „kis egyházakra”, ahol az Egyház valósága tapinthatóvá és láthatóvá válik.

„Rosszul ismernénk meg Szent Ágostont, ha csupán egy mély látású elméleti teológust látnánk benne. Ő nagyon is tisztában volt a közösségi élet kihívásaival. Egynek kell lennünk egymással Krisztusban, nekünk, akiket annyira szeretett, hogy elfogadott minket, mint az ő Atyjának a gyermekeit, ami nem jelent kevesebbet, mint hogy neki nővérei és fivérei leszünk, és így soha nem maradunk egyedül.

Különböző karakterű, stresszre hajlamos egyéniségekként hajlunk arra, hogy versengjünk egymással, hogy ráerőltessük a másikra a véleményünket, hogy főnököt játsszunk, hogy mindig a középpontban akarjunk lenni. Ágoston a közösséget egy csapat lóhoz hasonlítja. Megesik, hogy amikor egy ló megpróbál újonnan csatlakozni a csapathoz, elkezd körben rugdosni és vadul harapni, aminek az az eredménye, hogy szétveri a rendezett sort.

„Elfogadni egy feljebbvalót: ez az alázatosság cselekedete. Ugyanabban a hitben osztozunk, ugyanaz a hivatásunk, és ezért vágyunk arra, hogy meogsszuk egymással az életünket egy szerzetesközösségben – buzdított Jozef Wouters. – És mi jól tudjuk, hogy el kell fogadnunk a vezetést ahhoz, hogy megélhessük ezt a hivatást. Ezért fogadunk el egy prelátust, aki azt a hivatást kapta, hogy a közösség minden tagjával kapcsolatban legyen, hogy mintaképül szolgáljon a regula iránti engedelmességben, valamint az Úrral való egységben, és hogy erre tanítsa a testvéreit is Regulánk szerint az elöljáró inkább kívánja azt, hogy szeressék, mintsem hogy féljenek tőle. Jól tudod, hogy az a szó: apát – azt jelenti: apa. Magas méltósága van, és ezzel együtt tudnia kell, hogy ő mindenki szolgája.”

A generális apát homíliája végén szintén Szent Ágostont idézve kívánta a gödöllői közösségtől, hogy legyenek mindig egységben. „Legyenek egy: Ez nem jelent mást, mint hogy a világ jusson hitre, mégpedig azért, hogy a hit által tökéletes egység jöjjön létre azok között, akik ugyanabban a természetben osztoznak, de külsőleg eltérőek egymástól, és ezért nem egyek. Isten jelenlétében élni és remélni az Ő szerető jóságában: ez az, ami egymással közösségbe fűz minket Ez a hit az a gyógyszer, amelyet Krisztus Teste hoz el a közösségeinkbe, hozzánk és általunk, a sebzett és megosztott világ számára” – zárta prédikációját Jozef Wouters premontrei generális apát.

Forrás: Gödöllői Premontrei Apátság

Fotó: Csornai Premontrei Apátság/Facebook; ODPictures Art Studio

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-nagycsutortok-este-annak-van-legnagyobb-hatalma-aki-leginkabb-szolgal
Ferenc pápa nagycsütörtök este: Annak van legnagyobb hatalma, aki leginkább szolgál!

Április 18-án a Szentatya a Rómához közeli Velletri település börtönében mutatta be a nagycsütörtök esti misét, amelynek keretében megmosta tizenkét különböző nemzetiségű fogvatartott lábát. Az elítéltek közül lelkileg is sokan készültek az alkalomra, például meg is gyóntak.

2019. április 18., csütörtök
erdo-peter-mutatta-be-nagycsutortok-esti-szentmiset-esztergomban-96211
Erdő Péter mutatta be a nagycsütörtök esti szentmisét Esztergomban

Április 18-án, nagycsütörtökön este Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét az esztergomi bazilikában. A liturgia során a főpásztor elvégezte a lábmosás szertartását.

2019. április 18., csütörtök
Útravaló – 2019. április 18., nagycsütörtök

Útravaló – 2019. április 18., nagycsütörtök

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle