Betegek világnapja a Budapesti Szent Ferenc Kórházban

2016. február 17. szerda 11:57

A Budapesti Szent Ferenc Kórházban ünnepi szentmisét tartottak február 11-én az intézmény betegei, dolgozói számára. A szentmisét Lengyel Donát OFM és Wojtonis Marek CM lelkigondozó celebrálta.

A főcelebráns ferences Lengyel Donát homíliájában a Szentatya betegek világnapjára írt levelének üzenetéről beszélt: Mária Jézus iránti engedelmességre lelkesít ma minket: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5) – amelyet a kánai menyegzőn felszolgáló személyzethez intézett.

A mi feladatunk is ez, hogy Jézus kérését teljesítsük. Mit kér tőlünk ma Jézus? Az evangéliumban konkrétan megfogalmazódik Jézus felszólítása: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem!” (Lk 9,23) – Vegyétek fel mindennap a kereszteteket, és kövessetek engem.

Minden reggel felvenni, este pedig letenni a keresztünket – így kövessük Jézust. A betegség, a szenvedés sokszor megvisel minket. Azt gondolhatjuk, hogy a felebarátunk keresztje talán könnyebb. Mi azonban csak a saját keresztünk türelmes hordozásával juthatunk közelebb Istenhez.

Forrás és fotó: Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-az-imadsag-az-elso-es-legfobb-munkaeszkoz-kezunkben
Ferenc pápa: Az imádság az első és legfőbb „munkaeszköz” a kezünkben!

Július 24-én délben Ferenc pápa ismét elimádkozta az Úrangyala imádságot a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel. Előtte a napi evangéliumról elmélkedett, arról, hogy mit tanított Jézus az imáról. Utána pedig imádságot kért a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón részt vevő fiatalokért.

18:00
kero-imadsag-oktalansag-szemtelenseg-vagy-bizalom
Kérő imádság: oktalanság, szemtelenség vagy bizalom?

Évközi 17. vasárnap – Gondolatok az olvasmányokhoz (Ter 18,1–10a; Kol 1,24–28; Lk 10,38–42)

2016. július 23. szombat