Bizánci elemek Magyarország középkori művészetében – Takács Imre előadása

Kultúra – 2016. február 13., szombat | 18:01

„Szavakban leírhatatlan – Válogatás Magyarország élő bizánci művészetéből” címmel kiállítás nyílt a Párbeszéd Házában. A tárlathoz kapcsolódóan február 12-én Takács Imre művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum volt főigazgatója tartott előadást.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Takács Imre professzor a Párbeszéd Háza kiállítótermében tartott előadásában tankönyvi közhelynek nevezte, hogy a magyarságot a 9-11. században végbement krisztianizációja során a latin – nyugati – egyház részéről olyan mélyreható impulzus érte, hogy az ország kultúrája, szokásvilága ettől kezdve fundamentálisan Európa nyugati feléhez kapcsolódik. Ez a vélekedés egyoldalú, és erre számtalan korabeli művészeti alkotás a bizonyíték. Az előadó mindezt példákkal illusztrálta.

Kifejtette: a Dél-Erdélyben található Darlac 14. században épült, ma üresen kongó plébániája szabályos, gótikus alkotás, amelynek belső szerkezete a római rítusnak megfelelően van kialakítva. A szentély gondosan lemeszelt falának néhány évvel ezelőtt történt feltárása azonban meghökkentő eredményre vezetett. Az északi falon teljes épségben fennmaradt, utolsó ítéletet ábrázoló freskó került napvilágra, amelynek stílusa egyáltalán nem hozható kapcsolatba a 14. században divatos művészeti áramlatokkal. Szó sincs itt az internacionális gótika lágy, finom formuláiról. A képek stílusa, aránymetszete, színvilága, kompozícióvezetése egyértelműen a késő bizánci festészetre vezethető vissza. Nem beszélve az ítélő Megváltót kísérő jelenet bizánci képteológiában gyökerező ikonográfiai formulájáról. Ugyanezt tapasztalhatjuk a szentély másik oldalán megfestett Nagy Konstantin és Heléna császárné kép esetében, azzal a különbséggel, hogy itt már a téma kiválasztásában is érvényesül a bizánci művészet ikonográfiai mintakészlete.

Csak nem arról van szó, hogy a kis Szeben megyei falu lakói Bizáncból származó művészt foglalkoztattak, akinek a munkája során ráadásul nagy szabadságot engedélyeztek? – tette fel a kérdést az előadó. A választ a szentély egyik ablaka mellett látható álló alak és nevének felirata adja meg. Itt az ábrázolandó szent kiválasztásában helyi szempontok domináltak. A nyurga alak szerzetesi ruhát és dominikánus habitust visel, feje mellett több sorban olvasható a neve: Temedikosz. Szent Domonkos nevét nyilvánvalóan görög akcentussal örökítette meg, amiben a festő származásának világos bizonyítékát kell látnunk. Ez nem is lehetett olyan ritka akkoriban, hiszen a 14. század végén és a 15. század elején rengeteg ember menekült el Bizáncból az oszmán törökök hódító politikája miatt, nem csak Itáliába, hanem a keleti rítusú moldvai fejedelemségekbe, de a nyugati egyházat követő Magyar Királyságba is. Nem lehet csodálkozni azon, hogy Enea Silvio Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa (1458-1464) azt a tanácsot adta V. László leendő magyar királynak, hogy feltétlenül tanulja meg a görög nyelvet is, mert nagy hasznát veszi majd Magyarország kormányzásában, mivel alattvalói közül sokan beszélnek görögül.

Takács Imre emlékeztetett rá, hogy a magyar-bizánci kapcsolatok messzire nyúlnak vissza, és itt nem csak azokra az érintkezésekre gondolhatunk, amelyeket az Árpád-ház uralkodásának főleg az első szakaszában élt át a magyarság. Megemlíthetjük a 950 körül Erdélyben működő Hierotheosz térítő püspök esetét, vagy a 11. századi keleti rítusú magyarországi monostorokat Csanádon, Veszprémben és Visegrádon. Ennek a kornak, és talán magának a bizánci térítésnek lehet az emléke az a 10. században készült, kiváló minőségű szenteltvíztartó kanna, amelyet a Szabolcs megyei Besztercén találtak, és ma a középbizánci művészet számon tartott kincse a Nemzeti Múzeumban, hasonlóan azokhoz a bizánci ereklyetartó mellkeresztekhez, amelyek 10-11. századi sírokból kerültek elő.

A magyarok térítése Bizáncban is a történeti emlékezet tárgyát képezte. Egy 13. században festett miniatúrán örökítették meg Bulcsú 948-as konstantinápolyi keresztelésének eseményét, amikor Bíborbanszületett Konstantin császár nemcsak a keresztapa szerepét vállalta, hanem a patrícius címmel is kitüntette a keresztény hitre tért magyar vezért.

A tudós előadó kiemelte, hogy külön tanulmányozást igénylő kérdés a 12. század végén megjelent magyar királyi jelvény, a kettős kereszt származása is. Az egyik lehetőség szerint a jelvény mintaképének kiválasztása, s a bizánci udvarban jól ismert kettős kereszt alakú kultusztárgyak magyarországi karrierjének megindítása III. Bélának és kortársainak tulajdonítható. Takács Imre hivatkozott Kovács Éva művészettörténész kutatásaira, aki ezt a 13. század folyamán dinasztikus jelképpé és egyre inkább a királysággal azonosuló címerábrává avanzsáló mintaképet egy emblematikus és spirituális erővel felruházott, nagy fontosságú tárgynak, Krisztus keresztje partikuláját tartalmazó ereklyetartónak látta, amelyhez legkönnyebben a bizánci császári udvarban lehetett hozzájutni, s erre az ott nevelkedett, későbbi III. Béla királynak esélyei voltak a legjobbak.

A címerpajzsba foglalt kettős kereszt megalkotása, mint kiérlelt heraldikai motívum IV. Béla 1235-ös trónra lépése után megjelent a magyar királyok címerhasználatában. Ettől kezdve ez lett az egyik alapvető jelvénye a magyar királyoknak, majd a címere az egész országnak. A kettős kereszt népszerűsége a 13. század második felében az udvar heraldikai reprezentációjában nemcsak töretlen maradt, hanem még egy új elemmel, a töviskoszorú képével is bővült, ami magyar találmány. Az V. István által bevezetett, és aztán mindkét Árpád-házi utódja – IV. László és III. András – által követett újítás abban áll, hogy a kereszt alsó kereszteződésére fűzve (attól hangsúlyozottan elválaszthatatlanul) megjelenik a corona spinea (töviskorona) képe.

Takács Imre felhívta a figyelmet, hogy bizánci összefüggésű művészeti adaptáció a magyar korona alsó egységét alkotó abroncs is. Tudjuk, hogy az abroncs összes felirata görög nyelvű. A korona készítési ideje a rajta ábrázolt bizánci uralkodók, VII. Dukasz Mihály és fia Konstantin, valamint I. Géza magyar király uralkodási dátumaiból számítva 1074-1077 közé esik.

A neves művészettörténész szerint a kérdésre, miszerint Magyarország és Bizánc kulturális kapcsolata a középkorban milyen formát és minőséget képvisel, a következőket lehet megfogalmazni: Léteznek a kulturális import formái. Az adó természetesen Bizánc. Ilyennek kell tekinteni többek között a térítés korából fennmaradt bizánci tárgyakat, vagy a görögös akcentusú darlaci festő esetét.

A legérdekesebb az a reláció, amelyben a bizánci mintaképek és eszmék már az alkotás korában új művészi összefüggésekkel és jelentésekkel gazdagodtak Magyarországon. Nem egyszerűen az ország vizuális nyelvére lettek lefordítva, mint a kettős kereszt a címerben, hanem új helyzetükben az egyediség rangjára emelkedtek és maguk is gazdagabbá váltak. Ezek között jár élen az esztergomi székesegyház főkapuja, a Porta speciosa, amely egészében tekintve nyugati mű, de olyan, amelyet az anyaghasználat, a technika, az ikonográfia és a program szintjén át- meg átszőnek a bizánci gondolatok. A művészettörténész előadó állítja: a 12. századi nyugati bizantinizálás emlékeivel ellentétben ez a remekmű biztosan nem készült volna el akkor, ha III. Béla király ifjúkorát nem a konstantinápolyi udvarban tölti, és nem onnan hozza magával a színes márványburkolatok és márványképek emlékét. Az esztergomi kapu ezért nemcsak a nyugati középkori művészet páratlan remeke, hanem egyben a nyugat és a kelet produktív egymásra találásának egyik csúcspontja.

A kiállítás 2016. március 24-ig látogatható munkanapokon 15 és 18 óra között a Párbeszéd Házában (Budapest, VIII. kerület, Horánszky utca 20.).

Kapcsolódó események:

Február 14., 17.00 Vecsernye Kocsis Fülöp metropolitával

Február 19., 18.00 Andrej Rubljov – filmvetítés és beszélgetés

Február 21., 17.00 Vecsernye Orosz Atanáz püspökkel

Február 22., 18.00 Görögkatolikus templomépítészet

Február 28., 17.00 A XX. század görögkatolikus vértanúi

Március 23., 17.00 Előadás a görögkatolikus liturgikus zenéről

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kapcsolódó fotógaléria