Bódi Mária Magdolna vértanúságára emlékeztek Litéren

Hazai – 2017. április 23., vasárnap | 14:40

Az április 22-i ünnepség a litéri temetőben, Bódi Mária Magdolna sírjánál kezdődött, majd Márfi Gyula érsek vezetésével a dicsőséges rózsafüzért imádkozva a vértanúság helyére vonultak.

A vértanú szobránál Seregély István nyugalmazott egri érsek ünnepi szentmisét mutatott be háladásul azért, hogy boldoggá avatási iratok már Rómában vannak.

Szentbeszédében Kovács Gergely szentszéki posztulátor elmondta, hogy a Szentek Ügyeinek Kongregációjában most először bontják fel az iratokat április 24-én. A posztulátor hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy a sok száz folyamatban lévő boldoggá avatási eljárás között a szerzetesek, papok mellett egy egyszerű munkáslány ügye is megjelenhet.

A szentmise végén Bódi Mária Magdolna unokahúga is megemlékezett nagynénjéről.

Az ünnepségen a főegyházmegyei karitász önkéntesei is részt vettek, akik a szentmiét követően a litéri kultúrházban szervezett találkozón ismerhették meg jobban Bódi Mária Magdolna vértanú életét.

Forrás és képek: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria