Boldog IV. Károlyról rendeztek konferenciát Tihanyban

Kultúra – 2016. október 27., csütörtök | 10:06

A Tihanyi Bencés Apátság adott otthont október 19-én a Boldog IV. Károly Emléknap keretében megrendezett tudományos konferenciának. A rendezvény előtt Korzenszky Richárd perjel fogadta a vendégeket, köztük IV. Károly unokáját, Habsburg György főherceget, rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet.

Az emléknap apropóját az adta, hogy 1921. október 26. és 31. között az apátságban töltötte utolsó magyarországi napjait IV. Károly, az utolsó magyar király, valamint felesége, Zita királyné – olvasható Katona Csaba beszámolójában.

A tihanyi ünnepi rendezvény szentmisével vette kezdetét. Az emléknap szakmai részében Érszegi Géza, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa köszöntőjét követően Maczó Ferenc, az MTA BTK Történettudományi Intézete (TTI) „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportjának tagja IV. Károly koronázása a budai Várban címmel tartotta meg a nyitóelőadást. A történész felvázolta az utolsó magyar koronázás előkészületeit és ceremóniáját. Az előadásnak kiemelt aktualitást adott, hogy decemberben lesz az utolsó uralkodókoronázás századik évfordulója, melynek alkalmából a kutatócsoport újabb kiadványt – Maczó Ferenc monográfiáját – jelentet meg.

Ezután Barkó Ágoston bencés szerzetes elevenítette fel IV. Károly király Tihanyban töltött utolsó magyarországi napjainak történetét. Kitért az egykori uralkodó emlékezetére és Tihanyban napjainkig élő kultuszára.

Harmadikként Kovács Gergely történész és okleveles posztulátor kapott szót. A hitvalló király boldoggá avatása és tisztelete című előadásában a szakralitásra helyezte a hangsúlyt, végigkövetve IV. Károly boldoggá avatásának hosszú folyamatát, egyúttal beszámolva Zita királyné esetleges boldoggá avatásáról is. 

Az ebédszünet után Habsburg Györggyel beszélgetett Kovács Gergely, majd követően a jelenlévők megtekinthették A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című ismeretterjesztő filmet. 

Forrás és fotó: Újkor.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria