Bombatámadás érte a gázai plébániát

Kitekintő – 2014. július 29., kedd | 16:20

Július 29-én, kedden reggel bombatámadás érte a gázai Szent Család-plébánia melletti épületet. Az iskola és a plébánia termei is megrongálódtak. A Vatikáni Rádió olasz nyelvű hírportáljának tájékoztatását olvashatják.


Jorge Hernandez gázai plébános a Fides hírügynökségnek elmondta: a célpont egy közeli, néhány méternyire fekvő ház volt, amelyet földig romboltak. Az izraeli hadsereg már hétfő délután sms-üzeneteket küldött a városrész lakóinak, amelyben lakóhelyük elhagyására szólította fel őket. Sokan elmenekültek, de a plébániát nem tudták evakuálni, mert az argentin plébánoson kívül ott élnek Teréz anya nővérei és huszonkilenc fogyatékos gyermek, valamint kilenc idős asszony, akikről a három szerzetesnővér gondoskodik.

Hernandez atya elmondta, hogy a gyermekeket nem tudják hová vinni. Veszélyesebb lenne kimenni velük az utcára, mint bent maradni a plébánián. Jelenleg a föld alatti termekben találtak menedéket.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria