Bosák Nándor: Jézustól megtanulhatjuk az értelmes, sikeres élet titkát

Hazai – 2014. október 4., szombat | 19:55

Ne szolgaként, hanem barátként engedelmeskedjünk Istennek – mondta homíliájában Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az őszi nagymarosi ifjúsági találkozón, október 4-én.

KÉPGALÉRIA – kattints a képre!

A legnagyobb múltra visszatekintő és legjelentősebb hazai ifjúsági találkozó a nagymarosi, amelyet évente kétszer, májusban és októberben rendeznek meg. Az idei őszi találkozó mottója az efezusi levélből vett részlet (Ef 5,21) volt: „Engedelmeskedjetek egymásnak”.

A találkozó Kajtár Edvárd, a központi szeminárium spirituálisának délelőtti főelőadását követően fakultációkkal folytatódott, délután szentségimádásra is sor került a templom kertjében, 16 órakor pedig szentmisével zárult a nap, amelyet Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök celebrált számos paptársával.


A főpásztor Ady Endre Sem utódja, sem boldog őse... című verséből kiindulva kezdte szentbeszédét. A költő olyan képet fest az emberről a vers első versszakában, mintha senkire sem számíthatna és őrá sem számíthatna senki. Bosák Nándor szerint ez hamis kép az emberről, amit az is mutat, hogy maga Ady is rögtön hangot vált: azt mondja, hogy szeretné magát megmutatni; szeretné, ha szeretnék; szeretné, ha valakié lehetne. Az ember sosem mondhatja magáról, hogy nem tartozik senkihez, hogy senkitől sem kapott semmit, és hogy nem tartozik senkinek – hangoztatta a megyéspüspök. Hozzáfűzte: kötelességünk is, hogy ne magunknak éljünk, hanem másoknak.


A nap témáját adó engedelmességgel, és ennek révén a szabadsággal, szolgálattal, parancsolással kapcsolatban mindenkinek vannak emlékei – mutatott rá Bosák Nándor. Ugyanígy Jézus élete és tanítása is szól erről a kérdéskörről. A szentmise mindkét bibliai részében előkerült az engedelmesség: láthattuk, hogy Jézus nem tartotta méltóságát olyannak, amihez ragaszkodnia kellene, hanem engedelmeskedett Atyjának. Ez az engedelmesség vezette el őt a dicsőségig, és ha mi is így teszünk, akkor megtanulhatjuk Jézustól az értelmes, sikeres élet titkát – hangsúlyozta a főpásztor. Gyakran kerülünk olyan szituációba, amikor engedelmeskednünk kell: akár az iskolában, akár szüleinknek, akár a házastársaknak egymásnak. Ilyen esetekben, ha Jézushoz hasonlóan engedelmesek vagyunk, akkor utunk dicsőséges, diadalmas lesz.


Jézus azt kérte az utolsó vacsorán az apostoloktól, hogy engedelmeskedjenek neki: ha megteszik, amit parancsolt nekik, akkor lesznek igazán a tanítványai. Ehhez a kéréshez azonban rögtön hozzátette, hogy nem szolgáinak, hanem barátainak tekinti őket. Az engedelmességhez, a szolgálathoz gyakran nem kellemes érzések társulnak. Ha csak félelemből tesz valaki valamit, annak a lelkületével baj van – mondta Bosák Nándor. Hozzátette: Jézus azért mondta az apostoloknak és nekünk is, hogy a barátai vagyunk, mert azt akarja, hogy szeretetből szolgáljunk neki.


A szolgálattal kapcsolatban kétfajta kísértés érheti az embert – mutatott rá a püspök. Az egyik, hogy azt mondja: nem szolgálok, megyek a magam útján. Ez az Isten által mutatott helyes útról való letérés, a bűn útja. De az sem megfelelő szolgálat, ha az engedelmesség önmagunk megsemmisítése, ha csak azért megyünk az Úr útján, mert mindenki más is erre megy. Ez az amire Ferenc pápa azt mondja: „legyetek tüzes lelkűek, ne pipogya keresztények”. Vagyis a fásultság az engedelmesség hiánya – figyelmeztetett Bosák Nándor. Akkor lehetünk Jézus barátai, ha nem sodródunk az életben, hanem megértjük tanítását és belülről jövően engedelmeskedünk neki.

Jézus a szentmise áldozatában táplálni akar minket, hogy mint a barátai mehessünk tovább – hangsúlyozta a megyéspüspök, majd azt kérte a jelenlevőktől, hogy egymás és Krisztus barátaiként menjenek haza. Járjanak az ő ügyében, az ő útmutatásával és Szentlelke irányításával.


A záró szentmise egyik legmeghatóbb része szokásos módon az volt, amikor az áldozást követően az ifjúsági találkozóval párhuzamosan zajló Gyerekmaros résztvevői bevonultak a templomkertbe. A misén Sillye Jenő és barátai nyújtottak zenei szolgálatot, akik a liturgiát követően koncertre és közös éneklésre marasztalták a nagymarosi találkozó fiataljait.


Fotó: Láng András

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria