Botár Gábor atya búcsúja a hívektől

2016. február 25. csütörtök 19:55

Botár Gábor – aki február 18-án hunyt el síbaleset következtében, 52 évesen – még évekkel ezelőtt levelet írt arra az alkalomra, ha majd el kell hagynia a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-templomot és közösségét. Gyászmiséjén a hívek megismerhették ezt a levelet, amelyet az alábbiakban közlünk.

Az utóbbi években zarándoktarisznyájában mindig magával vitte a levelet a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra. Halála után barátainak eszébe jutott az írás, amit annyiszor emlegetett. Valóban ott volt, a sarokba állított vándorbot mellett, a tarisznyában. Február 22-én, azon a szentmisén, amelynek végén közössége végső búcsút vett szeretett plébánosától, felolvasták a levelet.

Hála Istennek és mindenkinek

Anthony de Mello története szerint amikor elérkezett a mester távozásának ideje, a tanítványok könyörögtek neki, hogy ne menjen el. Ő azonban így szólt:
– Hogyan is látnátok, ha nem mennék el?
Erre azok is kérdéssel feleltek:
– Mi az, amit majd meglátunk, ami után elmész?
A mester azt mondta:
– Én csak annyit tettem, hogy ültem a folyóparton, s osztogattam a folyóvizet. A küldetésem pedig az volt, hogy majd ha félreállok, észrevegyétek a folyót, és magatok is tudtatok meríteni belőle.

Ajándék volt számomra itt lenni, Székelyudvarhelyen. Megszerettem ezt a várost, otthonommá vált, és hiszem, hogy az is marad. Már kispapként többször jártam Udvarhelyen. Ráadásul egy évet segédlelkész is voltam itt 1990–91-ben. Másodszor 1994-ben kerültem ide Kolozsvárról, a központi plébániáról. Lelkembe annyira beivódott a székely anyaváros, hogy nem lehet onnan kitörölni.

Hálát adok a mindenben nagyon szép és gazdag székelyudvarhelyi lelkipásztori működésemért! Papi jelmondatom: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít!” (Fil 4,13) Emelt fővel és jó lelkiismerettel adom át az új templomot, ahol szolgálhattam, és az új egyházközséget.

Hála Istennek, hogy 1994-ben, 30 évesen ide kerültem, és teljes bedobással végezhettem a lelkipásztori tevékenységet. Minden Isten dicsőségére váljék, akinek szenteltem az életem. Nagy kegyelem és kihívás egy új egyházközséget szervezni, alakítani, építeni. Bár mindent el kell készíttetni, de bele lehet vinni saját elképzelésünket, aszerint lehet alakítani, és nem kell a régit átvenni. Isten nagy ajándéka papi életemben, hogy egy új, alakuló egyházközség papja lehettem! Minden tevékenységet szükséges volt elindítani, bevezetni, a hivatalt megszervezni, a közösség lelki templomát építgetni – mindez rengeteg lelkipásztori örömmel járt. Munkámban örömet leltem, és próbáltam minden téren lelkiismeretes lenni, és lelkesen tevékenykedni. Érzékeny vagyok az olyan megjegyzésekre, amelyek azt sugallják, hogy a templom vagy a plébánia a pap tulajdona („a te templomod, a te plébániád”). A felszentelt pap ugyanis egy szolga, Jézus Krisztus egyházának katonája. „Haszontalan szolgák vagyunk, csak a kötelességünket teljesítjük” – írja Szent Pál apostol. Ez hatalmas belső szabadságot ad. Nem ragaszkodni semmihez mint annak tulajdonosa. Sem a templom, sem a plébánia, sem a közösség nem a pap tulajdona, és ha annak tartja, akkor már el is vette tőle a Sátán!

Az új egyházközség megerősödött, a hívek az új templomot megszerették, a plébániát magukénak érzik. Minden feltétel megvan, hogy új erővel, új lelkesedéssel egy másik paptestvér az egyházközség lelkiatyja legyen, és folytassa az elkezdett munkát. Az én lelkemben hála van, nagy hála Isten és az emberek iránt.

Lelki szemeimmel próbálom végignézni az elmúlt esztendőket:

Hála a megerősödött egyházközségért, melynek konjunktúrája kialakult, összeállt, és egy életképes, dinamikus, fiatal, gyakorló közösség lett, amelyben nagy ajándék élni, dolgozni, lelkipásztori munkát végezni! Isten kegyelmét, segítségét tapasztaltam meg a közösségépítésben. Egy barátom ezt így fogalmazta meg: „Templomot építeni bárki tud, ha van amiből. De közösséget
építeni – Isten nagy kegyelme és ajándéka.” Isten óvja és tartsa meg továbbra is ezt a közösséget!

Hála a közösségi és lelki megvalósításokért: a lelki templomért, minden bemutatott szentmiséért, elimádkozott rózsafüzérért, minden ünnepért és itt megélt ünnepkörért! Hála minden szentségkiszolgáltatásért, lelki beszélgetésért.

Hála az imameghallgatásokért. Számtalanszor kértem a lelkiségi csoportok, Mária Légió, Rózsafüzér Társulat tagjainak, egyéneknek imáját a közösséget, valamint személyemet ért kihívások és problémák megoldásáért.

Hála az egyházközség megalakulásáért. 1995-ben hivatalosan is megalakult a Kis Szent Teréz egyházközség, mint különálló plébánia és jogi személy.

Hála a plébániaépület bővítéséért (1994–96), ami után a kápolnát átköltöztettük a nagy emeleti terembe. Hála a házi kápolnában végzett bensőséges szentmisékért, hittanórákért (1996–2001). Hála az irodák és a hivatal felállításáért.

Hála a Tamási Áron Gimnáziumban és a Benedek Elek Tanítóképzőben végzett iskolalelkészi tevékenységemért (1994–2000). Szép évek voltak a Gimis, Pedás évek. Nagyszerű, vérbeli pedagógusokkal kerültem igen jó kapcsolatba. Székelyudvarhely iskolaváros. „A tanárok tündöklő csillagok a város felett” – mondja egy általam nagyra becsült idős paptestvérem. Sok jó keresztény diákot ismertem meg, akik ma családosok, egyetemet végeztek. Szép emlékeim vannak a hargitai kirándulásokról, az iskolai farsangokról, diákmisékről, osztályfőnöki órákról.

Hála az ifjúsági szentmisékért, amit sikerült Székelyudvarhelyen meghonosítani. 1995 húsvétjától engedélyt kaptunk az ifjúsági szentmisék végzésére a Szent Miklós-templomban – először csak iskolaidőre, pár év múlva az egész esztendőre. Rengeteg lelkipásztori örömet kaptam az ifimiséknek köszönhetően. Sok lelkes zenész és keresztény fiatal bátorított és működött közre. 1995-ben megalakult a Hálaluja Ifjúsági Ének- és Zenekar, amely azóta szüntelenül megújul.

Hála a karizmatikus megújulás lelkiségi tevékenységéért (1996–), amely tíz év után kiteljesedett a városunkban megrendezett erdélyi találkozón (2007. október 9.).

Hála a templomépítés megkezdéséért (1997). A gondviselés különös ajándéka volt először a plébániaépületet bővíteni, ami a templomépítés négy éve alatt otthont adott a különféle tevékenységeknek, így épült a lelki templom, a közösség.

Hála a battonyai táborokért. 1999-ben elkezdtünk járni a ministráns- és hittanos gyermekekkel, fiatalokkal Battonyára, a magyarországi strandtáborba, ahol azóta összesen sok száz udvarhelyi gyermek és fiatal nyaralt szenzációs hangulatban.

Hála a homoródremetei utazásokért, az ott kapott rengeteg szeretetért. A filiát magam kértem 1998-ban, hogy az új plébániának legyen leányegyházközsége. Az elszigetelt közösségben elvégzett meghitt szentmisék, házszentelések, a karácsony esti, húsvéti vigíliaünneplések, kirándulások, Szent Jakab napi búcsúk mind-mind feledhetetlenek maradnak lelkemben. Az egyszerű emberek ránk árasztott szeretetét a remetei templom teljes felújításnak megszervezésével, támogatók keresésével próbáltam viszonozni. Hála a homoródremetei templom teljes renoválásáért (2006–2010), amely csodálatosan megújult. Hála Istennek és hála a támogatóknak, jótevőknek!

Hála a csíksomlyói gyalogos zarándoklatokért. 2000-ben a fiatalok bátorítására bekapcsolódtam a csíksomlyói gyalogos zarándoklatba. Csatlakozásomkor a zarándokok száma száz alatt volt. Azóta olyan esztendő is volt, amikor a gyalogos zarándokok száma az 500-at meghaladta. A liturgikus év csúcsa lett számunkra a csíksomlyói gyalogos zarándoklat, és a pünkösd igazi Lélekáradássá vált a zarándoklatot záró ifjúsági szentmiséken.

Hála a templomépítés befejezéséért és a templomszentelés felejthetetlen ünnepnapjáért (2001. október 1.).

Hála a plébánia közösségi részének és vendégszobáinak kialakításáért (2002–2004), a plébánia régi részét az új, közösségi résszel összekötő hang- és hőszigetelő előtér felépüléséért, a megújult plébániaudvarért.

Hála a jubileumi projekt meghirdetéséért (2007): a templom tízéves születésnapjára, 2011-re a templomban tető- és padlásszigetelést, nyílászárók cseréjét, belső tisztasági festést, orgonaépítést, külső szigetelést és újraszínezést valósítottunk meg. Egy légkeringető rendszer beszerelése van még hátra.

Hála a templom klasszikus orgonájának felépüléséért (2008–2010) és felszenteléséért (2010. április 10.).

Hála a közvetlen civil munkatársaimért: a kántor úrért, hittanárnőkért, titkárnőkért, sekrestyésnőkért, családpasztorációs munkatársaimért, a Háza-népéért.

Hála a nyugdíjas atyákért: + Varró András, + Tornai Gergely, Hajdó Vilmos és Vass Ince paptestvéreim nagyon sokat segítettek a lelkipásztori munkában, hiszen egyedül nem is tudtam volna mindent elvégezni. A közösség igazi lelki apákként, lelki nagyapákként fogadta el és szerette őket. Hála Msgr. Borbély Gábor nyugalmazott főesperes úrért, aki első principálisom volt Csíkszeredában és nagy lelki támaszom azóta, hogy nyugalomba küldetett Nagygalambfalvára.

Hála az egyháztanács tagjaiért, a lelkiségi csoportokért, a lektorokért, a Forrás közösségért, a női és férfi Rózsafüzér társulatokért, a gyermek és felnőtt kórusokért, a Caritas csoportért, a missziós csoportért, a civil áldoztatókért. Hála a hittanos gyermekekért, az ifjúsági csoportokért, bérmálkozó fiatalokért. Hála a sok ministránsért! A lányok ministrálása városszinten (és nem csak) először akadályokba és ellenállásba ütközött, ma pedig a legtermészetesebb dolog. Istennek legyen hála!

Hála az idősekért, elsőpéntekes betegekért, akik mérhetetlen szeretetet és munkámhoz erőt, ösztönzést nyújtottak.

Hála az elindult hat papi hivatásért. Ma három egyházmegyés pap, két jezsuita szerzetes és egy teológus közösségünk büszkeségei.

Hála a ferences nővérekért, akiktől sok bátorítást, tanítást és támogatást kaptam. Hála a testvér keresztyén gyülekezetek lelkészetért és tagjaiért, valamint minden jóakaratú emberért, akikkel találkoztam, és együtt dolgoztam.

Hála a római, izraeli, medjugorjei, lourdes-i, fatimai, santiagói, lisieux-i feledhetetlen zarándoklatokért. Minden alkalommal egy szenzációs zarándokcsapat állt össze, akikkel életre szóló élményekben volt részünk összesen több tízezer kilométeres útjaink során.

Hála a hittanos gyermekek őszi és tavaszi kirándulásaiért, melyek alkalmával többször voltunk Homoródremetében, de a környező helyeken, Reztetőn, Kerekerdőn is.

Köszönet azon cégek, vállalkozások tulajdonosainak, intézmények vezetőinek és baráti társaságok tagjainak, akik kiemelten támogatták egyházközségünket. A Kis Szent Teréz egyházközség és a magam nevében nagy hálával tartozom Ft. Kovács Sándor kanonok-főesperes úrnak, akinek van egy elve a papi helyezéseket illetően. „Megfelelő embert, a megfelelő helyre, a megfelelő időben!” Egy közösségen és lelkipásztorán, az egyházközség életén nagyon meglátszik, hogy a megfelelő ember van-e a megfelelő helyen! Hiszem, hogy a gondviselő Isten akarta, hogy ennek a közösségnek és templomnak első papja legyek az elmúlt másfél évtizedben. Hogy megfeleltem-e, azt Szent Fölsége ítélje meg. Amiket sikerült elérni és megvalósítani, azért Istené a dicsőség. Szent Pál apostollal vallom: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok!”

Ha bárkit bármivel megbántottam, bocsánatot kérek. Én is leteszem az Úr kezébe azokat a bántásokat, meg nem értéseket, melyek esetlegesen értek. Békével a szívemben távozom a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz egyházközségből. Jób könyvének szavaival köszönök el az első plébániáról, ahol a Gondviselés akaratából első plébánosként szolgálhattam: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr keze!”

A sas történetével fejezem be elköszönő soraimat. Fajában a sas rendelkezik a leghosszabb átlagos élettartammal, hiszen 70 évig is élhet. De kemény döntést kell meghoznia, hogy elérhesse ezt az életkort. 40 éves korában hosszú, hajlékony karmaival többé már nem tudja megragadni a táplálékául szolgáló zsákmányát. Hosszú, éles csőre meggörbül. Elöregedett, nehéz szárnyai a vastaggá vált tollak hatására akadoznak a mellén. Ekkor a sas csupán két lehetőség közül választhat: vagy elpusztul, vagy egy 150 napig tartó változás fájdalmas folyamatán esik át. A sasnak egy hegy csúcsára kell repülnie, és a fészkén kell ülnie. Itt a sas addig ütögeti csőrét a sziklához, amíg csőre ki nem szakad. Miután csőre kiszakadt, kivárja, hogy kinőjön új csőre. Ezután kiszaggatja karmait. Amikor új karmai kinőttek, a sas elkezdi kitépkedni régi tollait. Ezután még további 30 évig él. Öt hónappal később sor kerül az újjászületése utáni első híres repülésére, és újra megtanul repülni.

Hiszem és bízom benne, hogy Isten segítségével ez a változás, újrakezdés a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz egyházközség híveinek és személyemnek is lelki javát szolgálja. Jön helyembe más, akinek segítségével ne hagyjátok el a folyót – Istent – és továbbra is éljetek Vele, merítsetek az Ő kegyelméből!

Köszönöm annak megértését is, hogy számomra mindezt sokkal könnyebb volt leírni, mint elmondani. A templomunkban is hálát adtam mindezért, imátokat kérem továbbra is.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Botár Gábor


Forrás és fotó: Székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Római Katolikus Plébánia

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Címkék: papi hivatás
Vezető híreink - olvasta már?
andre-vingt-trois-ne-engedjunk-gyuloletnek-megprobaltatasok-idejen
André Vingt-Trois: Ne engedjünk a gyűlöletnek a megpróbáltatások idején

Egész Európát megrázta a 86 éves Jacques Hamel katolikus pap meggyilkolása. Július 27-én, a párizsi Notre Dame-ban André Vingt-Trois bíboros a mártírhalált halt pap lelki üdvéért bemutatott szentmisén megrendítő, egyben iránymutató beszédet mondott, amelyet teljes egészében, magyar nyelven közlünk.

12:01
ferenc-papa-azt-szeretnem-hogy-remeny-magvetoi-legyetek
Ferenc pápa: Azt szeretném, hogy a remény magvetői legyetek!

Július 29-én este Ferenc pápa a krakkói ifjúsági találkozó fiataljaival együtt közös keresztúton vett részt. A gyönyörű keresztút egyik különlegessége az volt, hogy az állomásokhoz az irgalmasság cselekedeteit kapcsolták.

2016. július 29. péntek