Buddhista szélsőségesek akadályozzák a keresztények szabad vallásgyakorlását

Kitekintő – 2014. augusztus 6., szerda | 12:05

Az úgynevezett „C” csoporthoz tartozó buddhista szélsőségesek felszólították a keresztényeket, hogy szakítsák meg vallási tevékenységüket a Srí Lanka északi részén található Polonnaruwa városban – írja a Vatikáni Rádió.

A Ravana Balaya csoport tagjai több mint húsz keresztény imatalálkozón vettek részt az elmúlt napokban, arra kérve a lelkipásztorokat, hogy állítsák meg az áttéréseket.

A Fides hírügynökség úgy tájékoztatott, hogy az egyik buddhista vezető (Ittekande Saddhatissa Thero) szerint mintegy száz buddhista és hindu jelentette neki, hogy keresztény lelkészek ajándékokat és pénzt ajánlanak cserébe a buddhisták megtéréséért.

A keresztények határozottan visszautasították a vádakat, és arról panaszkodnak, hogy sok lelkipásztort és hívőt fenyegettek meg és bántalmaztak. Július elején egy buddhista szerzetesek által vezetett csoportosulás Ratnapura körzetben megzavart egy keresztény imatalálkozót, megállította az istentiszteletet, és bibliákat kobzott el.

A hívek úgy vélik, hogy a buddhista erőszak rossz hatással lehet az országra, tekintettel Ferenc pápa közelgő látogatására is, amelyre jövő év januárjában kerül sor. A Srí Lanka-i Keresztény Evangéliumi Szövetség (Christian Evangelical Alliance of Sri Lanka) szerint 2014-ben mintegy 60 templomukra és imaközpontjukra sújtottak le buddhista szélsőségesek, míg 2013-ban 120 alkalommal támadták meg őket.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria