Cebui Eucharisztikus Világkongresszus: Törd meg az éhezőnek kenyeredet!

2016. január 24. vasárnap 16:53

A Fülöp-szigeteki Cebu városában helyi idő szerint vasárnap délután 4 órakor a Charles Maung Bo mianmari bíboros által a Plaza Independencián celebrált szentmisével megkezdődött az 51. Eucharisztikus Világkongresszus.


Bo bíboros a megnyitó szentmisén

Az ezt megelőző napokon több készületi programra is sor került. Ezek egyike volt az Törd meg az éhezőnek kenyeredet! elnevezésű kezdeményezés, amelynek keretében a szombati Reménység asztala is megvalósult. A magyar küldöttség vasárnap ugyancsak ezen projekt keretén belül Bohol szigetére látogatott, amelyet 2013. október 15-én reggel 7,2-es erősségű földrengés rázott meg. Ennek során mintegy 260-an vesztették életüket, a helyi templomok, iskolák és lakóházak súlyos károkat szenvedtek.

Baclayon temploma a földrengés előtt

A Boholra látogatók csoportját a magyarokon túl négy chicagói filippínó, egy manilai jezsuita atya, egy filippínó művész és a helyi kísérők alkották. A gyorskomp kétórás hajóút után a sziget fővárosában, Tagbilaranban kötött ki. Ez a város a sziget két egyházmegyéje közül az egyiknek a székhelye, emellett három egyetemnek is otthont ad. Ezek közül az elsőt a verbita szerzetesek alapították. Innen a csapat autóbusszal folytatta útját kelet felé, a tengerpart mentén. Érintették Baclayon városát – 1596-ban itt alapult meg a jezsuita misszió, majd 1727-ben itt épült fel a sziget első kőtemploma is. Ez olyan súlyos károkat szenvedett a földrengésben, hogy ma sem látogatható, felújítása még évekig el fog tartani. A mellette lévő középiskola azonban már újra megnyitotta kapuit.


Baclayon temploma a földrengés után

 

Az első megálló Alburquerque volt. Az itteni Szent Mónika-templom ugyan 1826-ban épült, így messze nem a legősibb a szigeten, mégis – leszámítva a tagbilarani katedrálist – most csak ez látogatható a történelmi egyházi épületek közül. Meg is jegyezte egy pap a püspöknek: „Íme, a kő, amelyet az építők elvetettek, a turizmus szegletkövének bizonyult”. Az épület szépen mutatja a helyi stílust: a korallkőből épült falak között a templom hajóit a hegyekből hozott óriási faoszlopok tartják. A faboltozatot álmennyezet fedi: galvanizált vaslemezekre készültek a kazetták képei. Az alburquerquei templom már fedett, a két, koloniálbarokk stílusú mellékoltár is elkészült. A főoltáron még dolgoznak a helyi mesteremberek. Elképzelhető, hogy a május 4-én esedékes fiestakor már a főoltár előtt mutatják be a misét.


A Szent Mónika-templom Alburquerquében

A tengerpart mentén továbbhaladva feltűnt az 1565-ös vérszerződés emlékműve: a helyi Nato király és a boholanók örök barátságot kötöttek Legazpival és a spanyolokkal. A szigetlakók azóta is barátsággal fordulnak az európaiak felé, identitásuk részévé vált a spanyol mivolt, az európaiság – akárcsak kesőbb az amerikai hatás.

A sziget második legnagyobb folyója, a Loboc Loaynál ömlik a tengerbe. Az autóbusz itt indult el a folyó mentén a szárazföld belsejébe. A cél Loboc városa volt, melynek neve ennyit tesz: sáros víz. Ez arra utal, hogy az egyébként türkizkék színű folyót az itt kereskedő halászok és hegyi emberek léptei, átgázolásuk felkavarta. A városka ugyanakkor menedék is volt. A kalózok támadásai elől ide menekültek a helybeliek a tengerpatról. Nem csoda, hogy itt épült fel a sziget második kőtemploma, amely majdnem teljesen megsemmisült a földrengésben. A mai napig (s vélhetően még igen sokáig) a mellette felhúzott, oldalfalak nélküli ideiglenes templomban tartják a miséket. Ide gyűlt egybe most vasárnap is a helyi közösség. A misét a boholano s filippínó atyák és négy magyar küldött együtt mutatták be, a szentbeszédet Monostori László és Török Csaba mondta.

A liturgiát gazdagította a helyi gyermekkórus. Ők már a katasztrófa másnapján a televízió élő adásában énekeltek, hogy így hívjanak fel a szolidaritásra. Nem csak mások szerzeményeit adják elő, de megszólaltatják a saját dallamaikat is. Ahogy mondták, így tudják elénekelni az érzéseiket, hitüket, reményüket. A mostani mise után egy nappal megint útra kelnek: Manilába mennek, hogy ott a hivatalos látogatásra érkező japán császár előtt lépjenek fel. Kitartásuk és énekük nem véletlenül lett az újjászületés jelképe.

A mise után rövid bemutatóra, közösségi beszámolóra került sor, amelyet személyes beszélgetések, majd közös ebéd követett. A csapat innen a hegyek felé, Balilihan városának irányába indult. Itt földútra térve érték el azt a telepet, amelyet a tagbilarani egyházmegye hozott létre a nehéz sorsú családoknak.

A következő állomás Cortes volt, ahol az beomlott tetejű templom mellett még mindig ideiglenes sátortantermekben folyik az iskolai oktatás.


Az azóta elpusztult Ferrer Szent Vince-templom Maribojocban

Az imádsággal kísért út záró akkordját Maribojoc képezte. Itt állt egykor a bazilika méretű Ferrer Szent Vince-templom (a boholanók büszkék hatalmas templomaikra, amiken még az amerikaiak is elcsodálkoznak), s mellette az iskola. Két éve, a végzetes reggelen mindez egy szempillantás alatt elpusztult. A plébános még emlékszik: épp egy magasabb helyen volt, amikor azt látta, hogy megindulnak a hegyek, rajtuk az erdők. A templom S-alakban kezdett hullámzani, majd nagy fehér porfelhő lepett el mindent. Mire elült, semmi nem maradt a templomból. Két szobor állt a talpán: a főbejárat előtti Jézus, valamit a Lourdes-i barlang Madonnája. Ez utóbbi körül minden megsemmisült, magában emelkedett ki a romok közül. A két szobrot a mai napig tisztelik, az újrakezdés, a remény csodáit látják bennük. Az azonban kérdés, felépül-e még a templom, az alapok ugyanis megsüllyedtek. A faragott köveket megmentették, de a törmelékkel így is másfél méter magasan fel tudták tölteni a templom melletti lankás telket. Ez a helyiek számára szent hely – ez maradt a templomukból. Az elegyengetett térségen szoktak találkozni, itt látták vendégül a látogatásra érkező csoportot is. Egykor talán egy új iskolát tudnak majd építeni ide.

A csoport, a magyar küldöttek estére érkeztek vissza Cebu városába, ahol még részesei lehettek a kongresszus tiszteletére rendezett tűzijátéknak.

A nap célja nem pusztán egy csodálatos, lenyűgöző trópusi sziget, a pápaszemes maki, a Csokoládé-hegyek, vagy a vadregényes vízesések hazájának, Boholnak a felfedezése volt. A loboci plébános szavai szerint a legnagyobb ajándék a vendégek jelenléte volt, akik kiléptek a hivatalos cebui programok keretéből, hogy élő, személyes módon találkozzanak egy sokat szenvedett, de derűs lelkű és mélységesen hívő közösség tagjaival. A szomszéd sziget nagyvárosában zajló esemény kenyeréből így törtek egy darabot, hogy megosszák a boholanókkal.

Fotó: Wikipédia; IEC

Török Csaba/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-az-imadsag-az-elso-es-legfobb-munkaeszkoz-kezunkben
Ferenc pápa: Az imádság az első és legfőbb „munkaeszköz” a kezünkben!

Július 24-én délben Ferenc pápa ismét elimádkozta az Úrangyala imádságot a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel. Előtte a napi evangéliumról elmélkedett, arról, hogy mit tanított Jézus az imáról. Utána pedig imádságot kért a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón részt vevő fiatalokért.

18:00
kero-imadsag-oktalansag-szemtelenseg-vagy-bizalom
Kérő imádság: oktalanság, szemtelenség vagy bizalom?

Évközi 17. vasárnap – Gondolatok az olvasmányokhoz (Ter 18,1–10a; Kol 1,24–28; Lk 10,38–42)

2016. július 23. szombat