A cigánypasztoráció elismerése – Dúl Géza Raul Wallenberg-díjat kapott

Hazai – 2010. január 18., hétfő | 8:32

A Raoul Wallenberg-díj bírálóbizottságának január 7-ei döntése értelmében Dúl Géza plébános a nyilas uralom alatt üldözöttek tízezreit megmentő diplomatáról elnevezett díjban részesült. Az elismerés ünnepélyes átadására január 17-én, vasárnap 11 órakor került sor a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény épületében.

Az oktatási és kulturális miniszter, a Raoul Wallenberg Alapítvány, a Raul Wallenberg Egyesület Egyesület, a Települési Önkormányzatok Szövetsége, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Roma Polgárjogi Alapítvány által létrehozott bírálóbizottság a díj adományozásával etikai mércét és példát kíván állítani a magyar társadalmi és politikai közélet elé. A kitüntetéssel azon személyek, szervezetek áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását szeretnék elismerni, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak embertársaiknak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők, diszkriminációt elszenvedők érdekében, az emberi és állampolgári jogok törvényekben biztosított érvényesítésében kifejtett tevékenységükkel.

A díjban olyan egyházi személyiségek, közösségek is részesülhetnek, akik hitéleti tevékenységük során, a hit erejét felhasználva, aktívan hozzájárulnak a különböző népcsoportok, felekezetek, vallási közösségek együttéléséhez, az előítéletek leküzdéséhez.

Amint a méltatásban olvasható: „Dúl Géza, mint valkói plébános, a községben rengeteget tett a romák hitben, műveltségben, szociális téren való integrációja érdekében. 2002 óta a Magyar Katolikus Egyház országos cigánypasztorációs referense. A cigányság érdekében olyan széles közösségi hálót és olyan koncepciót dolgozott ki, amelyre már külföldön is felfigyelnek… A világon egyedülálló az a cigánypasztorációs háló, amelyet Dúl Géza kialakított Magyarországon, különösen a Váci Egyházmegyében. Cigányokból és nem cigányokból álló sok kisebb csoport végzi az egyes falvakban az evangéliumhirdetés és a szociális segítségnyújtás tevékenységét. Van ahol tanodát létesítettek, van ahol tánccsoportot, van ahol munkahelyeket teremtettek. Dúl Géza egyik alapelve, hogy mindig vegyes csoportokat hoz létre, ezzel is segítve, építve a bizalom, a kölcsönös megismerés és szeretet hídjait.”

Magyar Kurír