Ciprus: Negyven évvel ezelőtt foglalták el a törökök a szigetország északi részét

Kitekintő – 2014. július 22., kedd | 10:38

Nicosiában és az egész Ciprusi Köztársaságban július 20-án egy percig zúgtak a légvédelmi szirénák, hogy emlékeztessenek rá: negyven évvel ezelőtt a török csapatok megszállták az ország északi részét. A Vatikáni Rádió tudósítása.

A zászlókat félárbocra engedték, hogy emlékezzenek a fegyveres megszállás áldozataira és az eltűntekre. A török invázió mindkét oldalon több mint 7000 halálos áldozatot követelt, és csaknem 2000 az eltűntek száma.

A sziget török közössége ezzel szemben vasárnap katonai díszszemlével emlékezett a negyven évvel ezelőtti napra.

Ciprus 1974-es megszállása – török katonai kódnevén az „Atilla hadművelet” – során török csapatok szálltak partra, és elfoglalták a sziget északi területeit. Ezt a részt Törökország azóta is megszállás alatt tartja, és ott a csak általa elismert bábállam működik – írja a Wikipédia.

Magyar Kurír