Boldog Batthyány-Strattmann László feleségére, Coreth Mária Teréziára emlékeztek Körmenden

2018. november 7. szerda 14:54

Vajon milyen lehet egy szent házastársának lenni? Erre kaptak választ az érdeklődők október 25-én Gyürki László nyugalmazott plébános előadásán Körmenden.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Boldog Batthyány-Strattmann László felesége a körmendi Bartók-lakótelepi óvoda névadója is, ebben az intézményben emlékeztek meg a szegények orvosának feleségéről október 25-én. 

Előadásában Gyürki László elmondta, Batthyány-Strattmann László 2003-as boldoggá avatásán többen megjegyezték, hogy a szent életű orvos képe mellé kívánkozik hűséges hitvestársa képe is. Körmenden úgy tartották, Coreth Mária Terézia „nagyobb szent volt, mint férje”. Boldog Batthyány-Strattmann László életútja akkor vált egyenessé, amikor szentségi házasságot kötött Coreth Mária Teréziával. Ő emelte ki Lászlót céltalan életéből és indította el az életszentség útján.


Valóban egyek voltak testben és lélekben, egymást segítették az életszentség magaslataira. Coreth Mária Terézia életrajzához kevesebb anyag áll rendelkezésre, mint férje esetében, de így is előttünk áll egy példás feleség, családanya, a közösségért dolgozó, hívő asszony.

Németújváron járva keressük fel a családi sírboltban a hűséges hitves nyughelyét is. Tartalmas, szép életet élt, megérdemli, hogy őrizzük emlékét, és kövessük példáját – buzdított a nyugalmazott plébános.

Gyürki László előadása teljes terjedelmében ITT olvasható. 

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
tizenkilencedik-alkalommal-kerestek-szent-erzsebet-utodat
Tizenkilencedik alkalommal keresték Szent Erzsébet utódát

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által alapított Szent Erzsébet rózsája díjat Horváth Kálmánné, a Győri Egyházmegyei Karitász önkéntese vehette át november 17-én Budapesten, a Szent István-bazilikában. Átadták a konferencia Eucharisztiához kötődő rajz- és fotópályázatának díjait is.

22:55
iden-rolla-janos-hegedumuvesz-vehette-at-szent-marton-dijat-pannonhalman
Idén Rolla János hegedűművész vehette át a Szent Márton-díjat Pannonhalmán

Rolla János hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmestere vehette át november 16-án, a Pannonhalmi Főapátság Szent Márton-napján a főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok által alapított Szent Márton-díjat.

19:50