Cristina nővér bejutott a Voice döntőjébe – VIDEÓVAL

2014. május 9. péntek 20:00

Az olasz Voice tehetségkutató műsor előválogatójában hatalmas sikert arató szerzetesnővér az élő adás húsz versenyzője közé jutott.

Hihetetlen népszerűségét mutatja, hogy az előválogatóban való szereplését a YouTube csatornán eddig 48 milliószor nyitották meg.

Nemcsak Cristina nővér első dala járta be a világot, hanem Raffaella Carrà arckifejezése is, amikor meglátta az éneklő apácát. A híres olasz színésznő és műsorvezető így nyilatkozott első benyomásáról: „Ott ültem, és hallottam a dalt. No one, Alicia Keys dala, amit egy férfinak énekel. Hallom, hogy nagyon jól énekel valaki, de nem fordulok meg a székemmel, mert nem érzem még igazán a dalt… Egészen addig, amíg J-Ax azt nem mondja: Fordulj meg, fordulj meg! Arra gondolok, hogy milyen furcsa ez, mit érdekli őt, hogy megfordulok-e vagy sem, nem szoktunk egyezkedni. Aztán igen, megfordulok, és lentről felfelé kezdem megfigyelni a fellépőt: látom a nagy cipőt, a dupla zoknit, a hosszú szoknyát. Mi ez? És aztán látom az apácaruhát… Látok egy apácát, és nem értem az egészet. Az első kérdésem: Igazi apáca vagy? De előtte két-három percig meg sem tudtam szólalni… Nekem ez nagyon furcsa.”

Furcsa jelenség valóban, ahogy profik módjára énekel és táncol, apácaruhában. A párbajok során kétség sem fért hozzá, hogy ő jut tovább. Egyik alkalommal az egyik zsűritag hozzátette döntéséhez: mindkét párbajozó remekül szerepelt, de ami megkülönbözteti Cristina nővér előadását, az nem más, mint a hatalmas öröm, mely a közönség arcán tükröződik, amikor ő énekel. A párbajokat követően húsz énekes maradt versenyben.

Május 7-én elkezdődött a tehetségkutató vetélkedő legizgalmasabb része, az élő show, amelynek során már leginkább a közönség véleménye érvényesül. Az első élő adásban sem maradt el a siker, amikor a szicíliai szerzetesnővér a Flashdance-ben elhangzó What a feeling című dalt énekelte.

Minden mentorhoz öt énekes tartozik, az első fordulóban minden csapatból hármat juttathat tovább a közönség, a két kiesőből pedig egyet megmenthet a mentor. Az olasz rocksztár, J-Ax csapatából Cristina nővér természetesen már a közönségszavazatokkal továbbjutott. Az est díszvendégével is énekelt: íme Cristina Scuccia nővér és Kylie Minogue duettje:

A fellépést követően az olasz L’Arena folyóirat kérdésére a 25 éves apáca elmondta: „Az éneklés iránti szenvedéllyel születtem. Kicsi koromtól mindig énekeltem. Azt szeretném, hogy az énekem szép legyen, az öröm üzenetét közvetítse.” A riporter nem elégedett meg ezzel, furcsállotta, hogy miért lép fel egy ilyen világias, népszerű műsorban, mint a Voice. Cristina nővér így válaszolt: „Az ötlet, hogy részt vegyek, Ferenc pápa hívásából ered: lépjetek ki az ajtón, menjetek ki a peremvidékekre, járjatok a világban, hogy Isten szavát hirdessétek. Kaptam egy ajándékot, amit az embereknek adok.” Sokan csodálkoznak azon is, miért éppen J-Ax, a meglehetősen provokatív megjelenésű olasz rocker csapatát választotta. „Ő a mai fiatalokat képviseli, és ha tanúságot kell tennem Istenről, akkor a fiatalok felé kell indulnom, a fiatalok közé kell mennem” – adja meg a magyarázatot Cristina. Majd hozzáteszi: „Ráadásul J-Ax nem is durva, gyakran meghatódik, miközben hallgatja a dalokat vagy az énekesek történeteit.”

Cristina nővér az első élő adás után megosztotta az újságírókkal, mit érez a sikerek hatására: „Először izgultam, most pedig még jobban izgulok. Ahogyan egyre előrébb jutok, minden egyre nagyobbnak tűnik, én pedig egyre kisebbnek érzem magam.”

Magyar Kurír
(tzs)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Címkék: művészet
Vezető híreink - olvasta már?
laszlo-kiralyt-nepunk-aldja-eloesti-vesperast-imadkoztak-gyori-dunakapu-teren
László királyt népünk áldja: Előesti vesperást imádkoztak a győri Dunakapu téren

Veres András győri megyéspüspök vezetésével imádkoztak előesti vesperást a Dunakapu téren felállított szabadtéri színpadon Győrben június 26-án, a Szent László-napok keretében.

2017. június 26. hétfő
-legyunk-az-ur-elofutarai-ternyak-csaba-matrafureden-keresztelo-szent-janos-unnepen
„Legyünk az Úr előfutárai!” – Ternyák Csaba Mátrafüreden, Keresztelő Szent János ünnepén

Az 1710–13-as pestisjárvány emlékét felidéző mátrafüredi Bene-búcsún június 25-én Ternyák Csaba egri érsek megáldotta a 250 éves, nemrég felújított Keresztelő Szent János-kápolnát.

2017. június 26. hétfő