Edward Dmytryk: A különös szent – Copertinói Szent József élete

A film kezdetén József már húszéves, de még csak most végezte el az alapfokú iskolát, évekkel idősebb osztálytársainál. Mindenki együgyűnek tartja, gúnyolják, gonosz tréfákat űznek vele. Ez történik abban a jelenetben is, amelyben két inas ráveszi, hogy dobja vissza nekik a tűzforró téglát. József felszisszen fájdalmában, de arca csak egy pillanatra komorul el; tovább mosolyog azokra, akik őt bántják: tekintetéből földöntúli derű sugárzik. Bár csak a bántás éri és szegényes körülmények között él az őt féltő és szeretettel óvó – de másokhoz hasonlóan szintén féleszűnek tartott – anyjával és részeges, munkakerülő apjával, egyetlen pillanatra sem csügged, mosolyog, vidáman dalol, amivel kivívja az élet gondjaiba belefáradt munkatársai haragját. Sorsa reménytelennek látszik, arról, hogy esetleg ács legyen vagy kőműves, még csak nem is álmodozhat, anyja reálisan látja egyetlen gyermeke lehetőségeit: egész életében az igát húzhatja, mint Nino, a házi szamaruk.

József élete azonban váratlan fordulatot vesz, amikor anyjának sikerül meggyőznie bátyját, Jánost – aki a közeli ferences kolostor házfőnöke és orvosa –, hogy vegye magukhoz unokaöccsét laikus testvérnek.

Ettől azonban József még nem lesz egy csapásra bölcs és a bajok sem kerülik el. Amikor az őt kezdetektől fogva ellenszenvvel figyelő Raspi testvér két másik testvérrel együtt koldulni küldi, a szegénynegyedben meglát egy földön ülő anyát, aki szoptatja a gyermekét. Megszánja őket és kenyeret, meleg takarót ad nekik. Közben azonban utcagyerekek veszik körbe József magára hagyott szamarát, és elrabolják az alamizsnaként kapott élelmet, ruhákat, az odarohanó Józsefet pedig összeverik. A film egyik legdrámaibb jelenete, amikor József lassan feltápászkodik: meztelen háta véres, amelyről eszünkbe juthat a római katonák kegyetlenkedése Jézussal keresztre feszítése előtt (Jn 19,1-3). Raspi atya ekkor el akarja küldeni Józsefet, arra hivatkozva, hogy vonzza a bajt. Nem irgalmat, hanem megvetést érez vele szemben. A nála sokkal együttérzőbb szívű és türelmesebb János atya unokaöccse védelmére kel, de József önhibáján kívül ismét nehéz helyzetbe kerül: az őt gyűlölő Gobbo – a korábbi kertész, aki az ő helyét elfoglaló Józsefet okolja, amiért most az istállót kell takarítania – egy követ tesz a lába alá. József elzuhan és magával rántja a kétszáz éves, nagy becsben tartott Mária-szobrot, ami eltörik. Ekkor már János atya sem védi unokaöccsét. Az, hogy végül József mégis maradhat a kolostorban, anyja, Francesca erélyes fellépésének köszönhető. Ennél a jelenetnél egyértelműen kiviláglik József magányossága: míg feldúlt, kiabáló anyját János atya kivezeti a templomból, hogy odakint beszéljen vele, József imádkozik, a szerzetesek pedig tőle távol állva, megvetően figyelik. 

Az isteni kegyelem a ferences rend generálisa, Durso püspök személyében érkezik meg. A főpásztort meghatja az a féltő, szerető gondoskodás, amelyben József részesít két újszülött báránykát, akiknek az anyja betegeskedik. Durso püspöknek erről az elveszett bárányról szóló példabeszéd jut eszébe (Lk 15,1-7), és így inti a kolostor elöljáróit: „Ilyen ifjakra van szüksége a rendnek. Igazi Szent Ferences munka.” A nagy tudású, de egyszerű, Józsefhez hasonlóan ugyancsak paraszti származású Durso püspök felismeri a mindenki által félkegyelműnek tartott ifjúban a tiszta lelkületet, és azt, hogy minden látszat ellenére Isten kiválasztotta, a papságra hívja őt.

József tőle telhetően mindent megtesz annak érdekében, hogy pap legyen, de észbeli képességei behatároltak, ám Jézustól tudjuk, hogy ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges (Mt 19,26). Egyértelműen megmutatkozik ez abban, hogy József végül mégiscsak Isten szolgája lesz, és hogy az Úrtól csodatévő képességet kap Szűz Mária közbenjárására. József aprólékos munkával helyrehozza az általa eltört Mária-szobrot, és rendszeresen fohászkodik Máriához. Egy alkalommal a magasba emelkedik, amelyet elsőként Gobbo lát meg, amely megváltoztatja egész addigi viszonyulását rendtársához. 

Józsefet az a tudat, hogy a levitáció csodálatos kegyelmében részesül, nem teszi gőgössé, alázatos lélekkel tűri, amikor Raspi atya azzal vádolja, hogy megszállta őt az ördög, és a gonosznak engedelmeskedve gúnyt űz belőlük. Nem ellenkezik, amikor bilincsbe verik, mindvégig imádkozik. A tudós Raspi atya el sem tudja képzelni, hogy Isten egy olyan egyszerű, észbelileg kifejezetten gyenge képességű embert, mint József, ilyen különleges kegyelemben részesítsen. Amikor azonban saját szemével is megbizonyosodik erről, ő is más emberré válik. A láncokkal megkötözött József egyedül marad a cellában. Raspi atya és a szerzetesek elindulnak kifelé. Hallva a láncok csörgését, mindenki visszafordul. Kinyílik a cellaajtó, a szerzetesek térdre borulnak. A láncaitól megszabadult, levegőbe emelkedő József nem látható, csak Isten mindent betöltő, ragyogó fényessége. Raspi atya leborul a földre, megbánva hitetlenségét Isten mindenkire kiáradó irgalmában. A film záróképében ott vonul ő is az éneklő, Istent dicsőítő szerzetesekkel, a magasba emelkedő József testvér köntösének szegélyét fogva.

Edward Dmytryk Copertinói Szent Józsefről szóló, a humort a drámaisággal ötvöző filmje annak példázata, hogy míg mi, emberi teremtmények többnyire csupán a felszínt látjuk és az alapján ítélkezünk, addig Isten a szív legmélyebb rejtekébe is belelát, különleges kegyelemben részesítve azt is, akit a világ megvet és gúnyol. S aki aztán az Úr irgalmából sokakat vezet el az igaz hit útjára.

A különös szent – Copertinói Szent József élete
(Amerikai-olasz film, 1961., 102 perc)

Rendező: Edward Dmytryk
Forgatókönyvíró: John Fante, Joseph Petracca

Főbb szereplők:

Copertinói Szent József: Maximilian Schell
Francesca, az anyja: Lea Padovani
János atya, Francesca testvére: Arnoldo Foa
Raspi atya: Ricardo Montalban
Gobbo: Carlo Croccolo
Orlando: Harold Goldblatt

Kiadja és forgalmazza: Etalon Kiadó

Bodnár Dániel/Magyar Kurír