Egy kilencéves gyermeket is tiszteletreméltónak nyilvánított az Egyház

Kitekintő – 2019. április 11., csütörtök | 9:43

Újabb boldoggal gazdagodik az Egyház Donizetti Tavares de Lima brazil pap személyében. Két világi hívőt – egy brazil kisfiút és egy olasz nőt – pedig tiszteletreméltónak nyilvánítottak.

Donizetti Tavares de Lima

Ferenc pápa április 6-án fogadta Angelo Becciu bíborost, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusát és felhatalmazta a dikasztériumot nyolc dekrétum közzétételére: egy új boldog és hét tiszteletreméltó személlyel bővül az Egyház.

A közbenjárására történt csoda elismerésével lehetővé vált Donizetti Tavares de Lima boldoggá avatása. A pap 1882-ben született Brazíliában. Plébánosként 1909-től intenzív evangelizáló tevékenységet folytatott, erős szociális érzékenységével azt vallotta, hogy Isten és az embertárs szeretete elválaszthatatlan. Ennek szellemében osztozott az emberek problémáiban, bátran védelmezte a szegényeket és a dolgozókat a hatalmasok kizsákmányolásától. Ezért azzal is megvádolták, hogy kommunista. Megszervezte a szükségben levő betegek, idősek, gyermekek és anyák ellátását. Úgy tartotta, hogy egész szolgálatát az Aparecidai Miasszonyunk segítségével végezte. Életszentségének híre gyorsan elterjedt, zarándokok keresték fel plébániáját, hogy áldását kérjék. Sokan közülük csodás módon meggyógyultak imájának köszönhetően. Donizetti Tavares de Lima 1961-ben halt meg.

A hősies erények elismerésével az Egyház hét új tiszteletreméltó személlyel is gazdagodik. Ketten közülük világi hívők: egy brazil gyermek, Nelson Santana (1955–1964), valamint a dél-olaszországi, catanzarói Gaetana Tolomeo (1936–1997), akit Nucciának neveztek.

A kis Nelson erős karfájással került kórházba, ahol megállapították, hogy csontrákban szenved. Betegségét egyszerű hittel élte meg. A fájdalom fontos az igazi szeretet növeléséhez, vallotta. 1964 karácsonyának vigíliáján hunyt el.

Gaetana Tolomeo is hittel élte meg a fájdalom misztériumát. Bénulással járó betegségének elviseléséhez Jézusban találta meg az erőt, és így tudott bátorságot és reményt adni mindenkinek. Látogatóit mindig megajándékozta egy mosollyal. Szenvedését átalakította az imában. Így beszélt Jézushoz: „Uram, szereteted ereje tegyen engem kegyelmed hirdetőjévé. Alakítsa át panaszomat végtelen örömmé: az élet himnuszává, amely legyőzi a halált, és a remény üzenetévé válik a szomorú lelkek számára. Uram, köszönöm az élet ajándékát. Jézus, köszönöm, hogy könnyeimet örömmé formáltad. Köszönök mindent, jó és irgalmas Atyám! Dicsőítelek és áldalak, köszönetet mondok a kapott szeretet minden gesztusáért, de elsősorban minden elszenvedett hiányosságért. Különösen is köszönetet mondok a mozgásképtelenség ajándékáért, amely az elengedés, az alázat, a türelem és a hála igazi iskolájává vált számomra, az én Getszemáni-kertem barátainak pedig a szeretet és minden más erény gyakorlásának iskolája.”

A további öt új tiszteletreméltó:

– Carlo Cavina egyházmegyés pap (1820–1880), a Szalézi Szent Ferenc Leányai kongregáció alapítója;

– Raffaele da Sant’Elia a Pianisi (világi nevén Domenico Petruccelli) kapucinus pap (1816–1901);

– Damiano da Bozzano (világi nevén Pio Giannotti) kapucinus pap (1898.  Olaszország – 1997. Brazília);

– Vittorino Nymphas Arnaud Pagés (világi nevén: Agostino) testvér (1885. Franciaország – 1966. Puerto Rico), a Keresztény Iskolatestvérek rend tagja;

– Consolata Betrone (világi nevén Pierina Lorenzina Giovanna) kapucinus klarissza nővér (1903–1946).

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Avvenire, Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria